Elter István, a Szentendre Város Egészségügyi Intézményeinek (SZEI) új vezetője szerkesztőségünkben nyilatkozott az elmúlt hónapok fejleményeiről. Mint elmondta, a 2024 novembere óta tartó irányítása alatt nemcsak a szakrendelések száma bővült, hanem új szűrőprogramok is elindultak, és egy nyitottabb döntéshozatali modell is körvonalazódik.
A változás közös programok, rendelések és együttműködések formájában is tapasztalható. Az egészségügyi fejlesztések hosszú távú munkát igényelnek, mégis már most jól látható az irányváltás. A SZEI egyre aktívabb szereplő a térségben, Budakalászt is beleértve. Az új rendelésekkel több szakorvos vált elérhetővé, így a helyiek könnyebben jutnak ellátáshoz. – „Tavaly novembere óta sok minden elindult. Jelenleg már húszféle szakrendelés várja a hozzáérkezőket” – mondta Elter István, a SZEI intézményvezetője.
Különösen a kisebb települések számára kulcsfontosságú, hogy helyben elérhetőek legyenek az alap- és szakellátások. Budakalászon az önkormányzattal együttműködve erősödik a SZEI jelenléte, és közösségi programok beindítását is tervezik. – „Budakalászzal közösen van egy prevenciós programsorozatunk, amellyel januárban folytatjuk az egyeztetéseket” – tette hozzá Elter.
Az új vezetés célja, hogy gyorsabban reagáljon a lakossági igényekre és hatékonyabb működést biztosítson. Budakalászon is ennek eredményeit tapasztalhatják már most a betegek: az ellátás közelebb került, és egyszerűbbé vált az ügyintézés. – „Sok feladat van. A cél az, hogy minden településen és minden beteg számára elérhető, jól szervezett ellátás működjön. Ez a mi dolgunk: a lakosság szolgálatára állni” – fogalmazott Elter István.
A térségi prevenciós munkának továbbra is Szentendre ad otthont, ahol egészségfejlesztési iroda működik. A programok több korosztályt is megszólítanak, hatásuk azonban túlnyúlik a város határain. – „Azt látjuk, hogy egyre többekben van nyitottság az egészségtudatos életmód iránt, és azt szeretnénk, ha mindenki bátran keresné fel az irodát, akár tanácsadásra, akár szűrésre” – mondta az intézményvezető.
A jövőben az egészségügyi döntéshozatal nem zárt ajtók mögött zajlik majd. A SZEI civil fórumokat szervez, lakossági visszajelzésekre épít – így Budakalászon is megindulhat egy közvetlenebb párbeszéd az egészségügyi ellátásról. – „Én az intézményvezetői munkámat szolgálatként fogom fel, nemcsak az orvosok és dolgozók felé, hanem a lakosok felé is” – hangsúlyozta Elter István.
Az egészség nem csupán statisztikai mutatókban mérhető: a mindennapi döntések, amelyek megkönnyítik az ellátáshoz jutást, átláthatóbbá teszik a rendszert és teret adnak a lakosság véleményének, hosszú távon is meghatározzák a térség jólétét – Budakalászon is.
