Szeptember 1-től a betegség miatti iskolai hiányzások igazolása továbbra is az orvosok feladata, de már nem adnak ki papír alapú dokumentumot. Az igazolásokat az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe (EESZT) töltik fel úgy, hogy ezek automatikusan megjelennek a KRÉTA-ban is – ha a technika ördöge közbe nem szól - tájékoztatnak a város hivatalos oldalán.
A nyári szünetet maguk mögött hagyva nem csak az előző tanévben a tornazsákokban felejtett, mára már kinőtt tornacipők és a táskákban maradt, félig teli uzsonnás dobozok okoztak fejtörést a szülőknek, bár a jogalkotók elsősorban őket kívánták tehermentesíteni a változással.
Mi a teendő, ha betegség üti fel a fejét a családban?
Az otthonmaradás napján emailt kell küldeni a rendelőnek a tüneteket, panaszokat feltüntetve. Fontos tudni, hogy az orvosok csak a jelzés napjától igazolhatnak, visszamenőlegesen nem. A jogszabály lehetőséget ad arra, hogy az igazoláson a gyógyulás várható időpontját is feltüntessék, de a szülő dönthet úgy, hogy az ajánlott időpont előtt visszaengedi a közösségbe gyermekét, mert tünetmentes, ennek megítélése már rábízható, hiszen ő látja, milyen ütemben javul a gyermeke állapota.
em szükséges felkeresni az intézménybe visszatérés előtt a rendelőt, kitéve magunkat egy újabb fertőzésnek, hiszen akkor is csak a szülő által elmondottakra hagyatkozhatnak az orvosok, hogy történetesen volt-e láz, hányás, köhögés az elmúlt 24 órában. Ha az igazolás nem jelenik meg a KRÉTÁ-ban, a szülőnek és az oktatási-nevelési intézménynek fel kell vennie a kapcsolatot egymással.
A továbbiakban papír alapú igazolást csak és kizárólag a bölcsődék számára állítanak ki, az óvodások és az iskolások a már említett elektronikus igazolást kaphatnak a KRÉTA rendszeren keresztül. Bár az orvosi igazolások szabályozásának módosulása miatt ugyan nem szükséges, de a budakalászi gyerekorvosok javasolják, hogy a szülők intézkedjenek gyermekük EESZT-hozzáféréséről a legközelebbi kormányablakban.
Az orvosok adminisztrációs terhe a gyógyítástól veszi el az időt
Ha szakorvosi ellátásban részesült a gyermek, vagy kórházi kezelés alatt állt, az ellátó intézménytől papír alapon lehet elkérni az igazolást, amit továbbra is a szülőnek kell feltöltenie a KRÉTÁ-ba. Ha valamiért mégsem kapnak ilyen dokumentumot, csak abban az esetben forduljanak a gyermekorvosi rendelőhöz. Az igazolásokért folyamodó szülők emailjeinek a feldolgozása munkanapokon 48 órán belül történik – tudtuk meg dr. Lotz Bence budakalászi gyermekorvostól. Jelezte: továbbra is felesleges adminisztrációs tehernek tartják az igazolások kiadását, mert valójában csak a szülő és a pedagógus tudja igazolni az iskolai távollétet, az orvos nem. A jogszabály az orvosokat az időtartam igazolására kötelezi, a betegségére nem, de valójában egyik igazságtartalmára sincs rálátásuk. Továbbra sem értenek egyet azzal, hogy a hiányzások igazolása orvosi feladat maradt, nem kívánnak hatóságként fellépni.
A budakalászi gyermekorvos elmondása szerint egy-egy kisebb nátha esetén, amely otthoni kezeléssel könnyedén kikúrálható lenne, így csak és kizárólag az igazolás miatt fordulnak hozzájuk a szülők, ami érdemi betegellátástól veszi el az időt. Óvodáskorban évente akár 10-12 alkalommal is megjelenhetnek feslőlégúti panaszok a kisgyermekek esetében. Sok óvodával szerencsére kialakult az a rutin, hogy ezek miatt a szülőknek nem kell felkeresniük a gyermekorvost, szülői nyilatkozattal is beérik az intézmények, de még mindig vannak olyan óvodák, amelyek betegség esetén kizárólag orvosi igazolással várják vissza a gyerekeket – fogalmazott Lotz doktor.
Az iskolai KRÉTA-rendszer működik, az óvodai nem
A jogszabály már megjelent, a KRÉTA rendszer teljes körű fejlesztése azonban még nem fejeződött be, az óvodai rendszer kialakítása még gyerekcipőben jár. Éppen ezért sok múlik az óvodavezetők rugalmasságán, hogy milyen módon fogadják el az igazolást: elegendő-e a szülői nyilatkozat vagy ragaszkodnak az orvosihoz?
Vannak olyan betegségek, amelyek már a tünetek megjelenése előtt is fertőznek – hívta fel a figyelmet dr. Lotz Bence, ezért lehetetlen teljesen kizárni a vírusokat, baktériumokat a közösségekből. Erre hivatkozva szerinte értelmetlen az orvosi közbenjáráshoz ragaszkodni. Véleménye szerint a szülőkre lehet bízni, mikor engedik vissza a közösségbe a gyermekeiket, ők csak ajánlást tehetnek. Kiemelte: ha a gyereknek nincs láza, jó kedélyű, jól alszik, van étvágya és az orrfolyáson, köhögésen kívül más panasza nincs, nem indokolt az otthon tartás, és nem igényel orvosi ellátást.
Másképp látja ezt a Budakalászi Jó Pásztor Óvoda intézményvezetője, Hajna Ákos Gábor, aki szerint a szülőkre hárítani annak a döntésnek a felelősségét, hogy megítéljék, megkívánja-e a gyerekük állapota azt, hogy személyesen is felkeressék a gyermekorvost, helytelen. Jóllehet, a szülők nagy része felelősen gondolkodik és meg is teheti, hogy enyhe tünettel is otthon tartja gyermekét, megelőzve, hogy rosszabbodjon annak állapota, vannak olyanok is, akik akár egy esetleges munkahelyi nyomás hatására, lázcsillapítóval enyhítve a tüneteket is beviszik az óvodába a lógó orrú gyerekeket, mondván, hogy ez csak egy kis nátha.
Ha a szülő elmondása alapján adnak ki igazolást, és nem látja orvos a beteget, az véleménye szerint téves diagnózishoz vezethet, és a többi gyerekkel, a nevelőtestülettel szúrnak ki a könnyelmű szülők. Nézze csak meg az orvos, övé legyen annak a felelőssége, mikor mehet közösségbe a gyermek – fogalmazott Hajna Ákos Gábor.
Az intézményvezető szerint a Covid-járvány óta nem működik a rendszer, de előtte nem okozott problémát az igazolások kiadása. Mindenesetre abban bízik, hogy az új eljárással visszaszorulhat az igazolásokkal való visszaélések száma, és bár türelemre van szükség minden szereplő részéről az átálláshoz, de hosszútávon beváltja a jogszabálymódosítás a hozzá fűzött reményeket.
Mi a helyzet az iskolákban?
Az iskolákban még több aggodalomra adhatnak okot a betegség miatti igazolások. Dr. Tordas Dániel, Budakalász II. számú gyermekorvosi körzetének gyermekorvosa korábban bevezetett egy rendszert, ami alapján a rendelő honlapjáról szabadon letölthető szülői nyilatkozattal tehermentesítették magukat és egyszerűsítették az orvosi igazolások kiadásának folyamatát – ez az oktatási intézmények nemtetszését váltotta ki. A budakalászi orvosok azért alkalmazták ezt az eljárást korábban, hogy az általuk feleslegesnek tartott procedúra ne vegyen el időt a gyógyítástól, és ne kelljen a jogi felelősséget vállalniuk a diákok iskolai távolmaradásának indokoltságáért, hiszen arra nincs kellő rálátásuk. A tapasztalatuk szerint nem tántorítja el a visszaélőket, hogy az orvosokat fel kell keresniük vagy legalábbis fel kell venni velük az emailes kapcsolatot az igazolások miatt; pontosan tudják, milyen tünetekre kell hivatkozniuk a távollét igazolására, amelyek valóságtartalmát ők nem tudják felülbírálni. Lotz doktor fontosnak tartotta kiemelni, hogy ők a szülő szavát hitelesítik az orvosi igazolások kiadásakor, úgy, hogy valójában nem tudnak meggyőződni annak igazságtartalmáról. Hisznek nekik, mert nem tudnak mást tenni – mondta.
A doktor úr felvetése szerint megoldást jelentene, ha a szülők által igazolható napok száma továbbra is korlátlan lehetne, ha a házirendekben az intézmények erre lehetőséget adnának. A rendelő munkatársai ezért arra kérik a gondviselőket, hogy hívják fel az oktatási-nevelési intézményük vezetésének figyelmet arra, hogy emeljék a szülők által igazolható hiányzások számát.
Mit tehetnek az intézmények?
Az elmúlt években a budakalászi általános iskolák mindegyike megemelte a szülők által igazolható távolmaradások számát; a Kalász Suliban és a Szentistvántelepi Általános Iskolában a félévente igénybe vehető 3-5 nap helyett immár évi 15 napot igazolhat a szülő, míg a Patakpart Általános Iskolában félévente 10 alkalommal kezeskedhetnek a gyermekek iskolai távollétéért a szülők.
Az intézményvezetők egybehangzó véleménye szerint azonban, ha az ilyen formában igazolható napokat korlátlanná tennék, az káoszhoz és visszaélésekhez vezetne. Szerintük sokkal fontosabb lenne, ha a családok másképp gondolnának a szülők által igazolható időszakra, és nem kivehető szabadnapokként értelmeznék, hanem egyfajta lehetőségként, ami éppen az orvosi ellátást nem igénylő betegségtünetek megjelenésekor tehermentesíthetné a gyermekorvosokat.
Valamennyi kalászi iskola örvendetesnek találja, hogy az EESZT-t és a KRÉTA rendszerét technikailag összekötötték, mivel ez az eljárás gyorsítja azt a folyamatot, ahogy a betegség esetén kért igazolás megjelenik az iskolákban.
A pedagógusok véleménye szerint az orvos közreműködése elejét veszi a visszaéléseknek. Bár személyes megjelenésre most sincs szükség az orvosi igazolások kiadásához, de ha rendszeresen megkeresik őket bizonyos panaszokkal, az orvosok elküldhetik a betegeket szakorvosi vizsgálatokra, hogy kiderüljön, mi okozhatja a visszatérő problémát. Ez már visszatartó erővel fog bírni, sőt, akár fenn is akadhatnak a rostán olyan lappangó, krónikus betegségek, amikre nem derülne fény másként – foglalta össze az álláspontjukat a Kalász Suli Általános Iskola intézményvezetője, Végh Attila.
A Szentistvántelepi Általános Iskola igazgatója, Németh Rita szerint könnyebbség, hogy az igazolásokkal ezentúl nem kell foglalkozniuk. Bár már tavaly is a KRÉTÁ-ba várták az igazolásokat, a szülők egy részének problémát jelentett annak használata, de ezek után automatikusan ott fog megjelenni a dokumentum, levéve a terhet a szülők válláról is.
ovács Kristóf Áron, a Patakpart Iskola intézményvezetője úgy gondolja, a jogszabály-módosítással egyszerűsödött a helyzet: az első kört megspórolhatja magának a tanuló és a szülő, elejét véve annak, hogy a papír alapú igazolás elvesszen. Egyrészt az igazolások hitelessége így megkérdőjelezhetetlen, másrészt azonnal jelentkezik a rendszerben. Az intézményvezető elmondása szerint többször előfordult, hogy a KRÉTÁ-ban nem jelent meg a feltöltött igazolás. A gyerekorvosokkal egyeztetve ennek több oka is lehet: nincs feltöltve a gyermek Társadalombiztosítási Azonosító Jele (TAJ-szám), vagy esetleg tévesen szerepel. Az igazgató megerősítette, hogy minden tanulónak, rögzítették a KRÉTÁ-ban a TAJ-számát (kivéve a huzamosabb ideig külföldön élő, illetve menekült státusszal rendelkező diákoknak, ugyanis nekik nincs ilyen), így, ha probléma merül fel, akkor először ellenőrzik, nem történt-e elírás benne. Szeptember 30-ig türelmi időt vezetnek be, ez idő alatt elfogadják a szülő igazolását is a KRÉTA rendszerén belül orvosi igazolásként feltüntetve, és ez esetben csatolt dokumentumot sem várnak tőlük. Abban bízik, ha esetleg informatikai jellegű lenne a hiba, azt is kiküszöbölik a fejlesztők szeptember végére.
A házirendet mindhárom iskolában módosították aszerint, hogy az igazolásokat ezután elektronikusan várják – de egy ideig a papír formájú igazolást is elfogadják. Amennyiben technikai hiba merül fel és nem jelenik meg a KRÉTA felületén a dokumentum, abban az esetben az osztályfőnök jelezni fogja ezt a szülőnek vagy az orvosnak, akik egyeztetnek a hiányzásról.
Mit mondanak a szülők?
A megkérdezett szülők szerint az új eljárás valóban adminisztrációs terhet ró az orvosokra. Kalászon évente iskolánként eltérően 15-20 napot igazolhattak eddig is, és ez nagyobb mozgásteret jelentett számukra. A gyerek egy kisebb náthán néhány nap alatt túl volt, amivel nem kellett orvoshoz fordulni. Most viszont a tünetek megjelenésének első napján fel kell venni a kapcsolatot a doktorral, mert, ha mégis orvosi ellátásra lesz szükség, visszamenőleg már nem adható ki az igazolás.
Vannak, akik örülnek a pusztán elektronikus ügyintézésnek, és már korábban is használták az EESZT-t. Alapvetően jó megoldásnak tartják az EESZT-ből a KRÉTÁ-ba küldeni az igazolásokat, afelől viszont kétségeik vannak, fog-e működni ez a gyakorlatban. Lesznek itt elakadások – ahogy fogalmazott az egyik édesanya –, amik majd biztosan helyreállnak, ha a rendszer kialakul. Mások kevésbé derűlátóan úgy összegezték a véleményüket: azzal, hogy a törvényeken állandóan változtatnak, csak összezavarják a szülőket.
Mindenki másképp csinálná
A budakalászi gyermekorvosok egyöntetűen a jelenlegi jogszabály-módosítás eltörlése mellett érvelnek és azt szeretnék, ha az intézmények (bölcsődék, óvodák, iskolák egyaránt) a kisebb betegségek esetén egységesen elfogadnák a szülői nyilatkozatot a távollét igazolására. A pedagógusok a szülők felelős magatartását várnák el és azt, hogy a szülői igazolásokat megfelelően vegyék igénybe. Utóbbiak pedig szeretnék, ha a következő tanév elején nem bukkannának a táskákban felejtett, kinőtt tornacipőkre és félig teli uzsonnás dobozokra és legfőképpen nem kellene újabb és újabb rendszerhez alkalmazkodniuk.
Forrás: budakalasz.hu
Borítókép forrása: Szabó Zoltán