loader
Magyar kutya a világ legjobb romkutatói között

Magyar kutya a világ legjobb romkutatói között

Balázs László, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője elmondta, hogy elvileg nincs fajtához kötve, melyik négylábú érhet el hasonló sikert, de a lazább izomzattal rendelkező vadász- és juhászkutyák a legalkalmasabbak a terület- és romkutatásra.

A képzésre kiválasztott kölyökkutyáknak először a származását nézik meg, majd fokozatosan tesztelik őket - magyarázta Symba gazdája, aki a kan kölyköt 9 hetes korában vette magához, és azóta is egy fedél alatt élnek.

"A kezdetektől önállóságra, illetve arra neveltem Symbát, hogy se a magasban, se a mélyben ne féljen, emberrel és állattal egyaránt barátságosan viselkedjen, ugyanis már a minimális szintű agresszió is a vizsgákról való kizárással jár" - sorolta a szakmai zsűri elvárásait Balázs László.
Ugyanilyen ranggal már több magyar négylábú is büszkélkedhet: 2006-ban Liza, 2008-ban és 2010-ben Aqua (akit szintén Balázs László készített fel), majd 2012-ben Roger jeleskedett a romkutatásban nemzetközi színtéren. A területkutató kutyák hasonló klubjába vették fel idén tavasszal Szlovéniában a szintén a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat kötelékébe tartozó Drazsét. A nyolcéves fekete nőstény labrador gazdájával, egy 22 éves lánnyal szerepelt a megmérettetésen.

 

Fotó: Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok