Az ÉRDEKKÖR rendezvénysorozat keretében szeptember 9-én, 18 órától tartják a következő kerekasztal-beszélgetést a Pomázi Civil Házban. A fórumon polgármesterek, alpolgármesterek, önkormányzati képviselők és szakértők cserélnek véleményt a térséget érintő legfontosabb kérdésekről, ezúttal az infrastrukturális fejlesztésekre, beruházási lehetőségekre és a települések élhetőségének javítását célzó megoldásokra koncentrálva.
Az esemény immár a hatodik a sorban, amely a közlekedés, a környezetvédelem, a Versenyképes Járások Programja, a civil részvétel, valamint az egészség, a kultúra és a turizmus területeit is rendszeresen napirendre tűzi. Ezúttal is meghívást kaptak a térség vezetői, köztük Forián-Szabó Gergely, Budakalász polgármestere.
A fórum minden érdeklődő számára nyitott, az esemény 18 és 21 óra között zajlik a Pomázi Civil Házban (2013 Pomáz, Hősök tere 2.). A korábbi alkalmakról készült összefoglalók és médiamegjelenések a Pomázi Civil Ház Facebook-oldalán érhetők el.
Forrás: budakalasz.hu
Kép: budakalasz.hu