loader
A Sportszázadhoz csatlakozott Hosnyánszky Norbert vízilabdázó

A Sportszázadhoz csatlakozott Hosnyánszky Norbert vízilabdázó

A Szentendrén élő Hosnyánszky Norbert, olimpiai, világ- és Európa-bajnok, 258-szoros válogatott vízilabdázó. Idén nyáron igazolt a Budapesti Honvéd SE csapatához, legújabban pedig a Magyar Honvédség Sportszázadához csatlakozott.

Hosnyánszky november első hetében, 18 társával együtt részesült alapfelkészítésben az MH Altiszti Akadémián, ahol a TV Szentendre stábja is jelen volt. A képzés során biztosítási, általános lőkiképzési és harcászati ismereteket sajátíthattak el a Sportszázad új tagjai. Tüzelési testhelyzeteket, célzási technikákat és a terepen való mozgást is gyakorolhatták.

A vízilabdázó elmondása szerint, a legnagyobb kihívást számára a kiképzés fizikai része jelentette.

„Kívülről egyszerűbbnek tűnnek ezek a mozgások. Azért egész más izmokat kell megmozgatni, és óriási koncentráció kell hozzá, hogy mindent szabályosan és szakszerűen csináljunk, úgyhogy ez segít a hétköznapokban is, meg a sportban is fel tudom használni” – nyilatkozott televíziónknak az ötszörös magyar bajnok.

Ahogy a medencében, úgy ezen az új területen is maximális teljesítményt szeretne nyújtani. Társaival keményen dolgoznak azon, hogy a Sportszázad egy eredményes csapattá váljon. Véleménye szerint, bár még a felkészítés elején tartanak, de jó úton járnak céljuk eléréséhez.

A sportoló a Blikknek elmondta, mindig is szívesen kipróbálta volna magát a katonaságban. Riporterünknek elárulta, gondolkodik azon, hogy pólós karrierje után a Honvédségben folytassa, de jelenleg még a sportra koncentrál.

 „Ez egy kettős életpálya modell. Esetleg az aktív pályafutás után el lehet gondolkodni akár a katonaságon is. Ez egy hosszabb folyamat, nyilván ez a jövő zenéje. Egyelőre az én feladatom, meg itt mindannyiunknak a feladata az, hogy sportoljon, és a Honvéd keretein belül eredményeket érjen el a sportban.”

A Sportszázad fegyverkezési kiképzéséről Szentendre Ma című hírmagazinunk november 5-i adásában láthatják riportunkat, melyet az alábbi linkre kattintva találnak:

https://www.szentendre.media.hu/videok/szentendre-ma/szentendre-ma-tv-szentendre-2020-11-05

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok