loader
Indulnak a tanfolyamok a Szeniorok Iskolájában

Indulnak a tanfolyamok a Szeniorok Iskolájában

A szentendrei szeniorképzés hetedik félévében, a jövő héttől több tanfolyam is elindul, mások pedig elmaradnak a meghirdetettek közül. A kurzusokra még lehet befizetni, akár az adott tanárnál is, ebben az esetben a befizetéseket jelezni kell a szervezőknél, számlát ők tudnak kiállítani. A hivatalos befizetési időpontok továbbra is a hétfő-szerda-péntek 15 és 17 óra között vannak, a Korközpontban.

(1) Angoltanfolyamok (mind a 8 elindul)
– Szilassy Eszter mind a 4 angolja elindul, a fokozatok szerint kedden (6-án), a 3. szint kezdődik 9 órakor, a 4. szint 11-kor, az 5-ös 13-kor, a 6-os pedig 15 órakor.
– Kaszap Réka 3 szinten tart angolt: 6-án, kedden 10-től az 1. szint, kedden 12:30-tól a 2. szint, és kedden 15:00-tól a 3. szint.
– Dolonai Réka 2. szintű angolja is elindul, október 7-én, szerdán, 18 órától kezd.

(2) Időstorna
Mivel Kardon Edit munkahelyi beosztása miatt nem tudja folytatni, ezért a csoportokat PÉNTEKEN 10 ÓRÁTÓL Fodor Éva veszi át. A következő óra tehát október 9-én, pénteken lesz.

(3) Geopolitika
Jászberényi József nagyon kedvelt kurzusa első alkalma október 12-e, hétfő, 17 óra lesz, azaz még egy hét van a kezdésig, így később is lehet befizetni.

(4) Számítástechnika – 3 szinten
3 szinten indul számítástechnika képzés: a kezdő 5-én hétfőn, 15:20-kor, a haladó utána, 17:20-kor indul el. Mindkét szinten megfelelő a létszám, így a kurzusok elindulnak. Ezzel együtt november 23-án indítják el a Rákócziban a 3. szintű képzést, 15:20-tól. Erre is lehet már befizetni mindenkinek, aki kijárta az első két szintet. A tanár minden esetben Lévai István lesz.

(5) Gyógyító jóga
Máté Erika ezen kurzusa is elindul. Aki még nem fizetett be, hétfőn, szerdán és pénteken 15 és 17 óra között a Korközpontban megteheti. A kurzus kezdési időpontja: 5-e, hétfő, 8:15. Helyszíne a Korközpont I. emeleti nagyterme.

(6) Bevezetés a jog világába
Dr. Farkas Zsuzsanna jogi kurzusa szintén elindul. Szerdán, azaz 7-én, 14 órakor indul a kurzus, a Korközpontban.

(7) NEM INDULÓ KURZUSOK
Nem indul Máté Erika asztrológiája, Kovácsné Magyari Hajnalka szépségápolási kurzusai, Erdélyi Zsuzsannak coachingja. Ezekre a témákra is volt érdeklődés, de sajnos a számuk nem volt elég magas. Ugyanígy nem indul Szikra Renáta kerttörténeti kurzusa és Szabóné Deák Ildikó gyógyszeres kurzusa sem. Ezúttal Szabó Endre tanár úr órájára sem volt kellő érdeklődés.

A Korközpont kéri azokat, akik még nem fizettek be, hogy vagy a tanárnál, vagy a Korközpontban tegyék meg. A SZESZA következő előadására az önkormányzat dísztermében kerül sor, október 14-én, szerdán, 15 órától, amikor is dr. Zelena András kommunikációs szakember beszél az orvos-beteg kapcsolatról, szakmai szemmel.

 

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok