loader
Számadó nap lesz a Skanzenben

Számadó nap lesz a Skanzenben

Az október 23-i négynapos hosszú hétvégén Szent Vendel napjához kötődően pásztorhagyományokat és a juhtartást mutatják be az érdeklődőknek a szentendrei Skanzenben. Lesz juhászkutya bemutató, birkaterelés, körmölés és a pásztorokon túl számos szakma képviselője is ismerteti tudományát.

Az eseményrő szóló tájékoztatóban azt írják, ebben a négy napban kiderül miben is rejlik a pásztorok különleges tudása, emellett pedig megismerhetjük a pásztorkodáshoz kötődő szakmákat is. Láthatnak majd faragást, spanyolozást, szűrrátét készítést és kalapkészítést is. A hagyományos konyhákban a pásztorok közkedvelt ételeit főzik, s azoknak, akik kedvet kapnak az ételek otthoni elkészítéséhez receptet is kínálnak a szervezők.

A „Múzeumi számadás” keretében a látogatók a Skanzen restaurátor, muzeológus kollégáitól hallgathatnak rövid előadásokat a Bárány évében zajlott munkákról. A Kézműves udvarban pedig apróbbak és nagyobbak is kedvükre ügyködhetnek: bárány és pásztor ujjbábot, pásztorhangszert készíthetnek, növényi festéssel dekorálhatnak, vagy éppen tükröst faraghatnak. A játékos Bojtárképzőben megtanítják a juhászság alapfogásait a kicsinyeknek, a Gyapjúlaboratóriumban a szálak közé nézhetnek a kíváncsiak és gyapjúkísérleteket végezhetnek.

A négy nap során szakmai tárlatvezetések sora várja a látogatókat, hogy bevezessék a pásztorkodás tudásába. Október 23-án pedig Pistyur Imre Munkácsy-díjas képzőművész maga mutatja be mesés szobrait az október 31-ig látogatható Skanzen Meseerdőben.  

 

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok