Csűr-képek címmel nyílt kiállítás a Skanzenben

Csűr-képek címmel nyílt kiállítás a Skanzenben

Horváth Levente erdélyi festőművész képeit bemutató kiállítás március 15-től tekinthető meg a Skanzen Galériában – tájékoztatta szerkesztőségünket a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum.

 

A Kolozsvár melletti Zsobokon élő és alkotó Horváth Levente szoros kapcsolatban áll a természettel és az épített örökséggel.  Kísérletező típus, aki egy-egy sorozattal éveken keresztül próbálkozik. Legutóbbi sorozatának, a Skanzen Galériában most kiállított munkáinak, a csűr a témája. Egy fotódokumentációra építkeznek festményei, a művész absztrakt csűrképeit adta a gazdák kezébe, akik ezzel álltak „modellt” saját csűrjeikben. Az így született festményeken a figura, az ember, a szellem belekerül a térbe. Így lesz csűr a csűrben: átváltozás a jelen és a múlt között, összekötő létra a múlt – jelen – jövő között. A csűrökben benne van a múlt, benne van a jelen és hordozza jövőjüket is. Nincs két egyforma csűr, még akkor sem, ha első látásra oly hasonlóak is. Megmutatkozik bennük a gazda egyedisége és leleményessége. Ugyanígy nincs egyforma csűr Horváth Levente képein sem. Itt azonban már nemcsak a táj és a gazda egyedisége jelenik meg, hanem az alkotó ember belső világának sokszínűsége is. Az alkotó szinte egyesül a témával, az önmagát megmutatni vágyó, a természetben élő és alkotó, állandóan fejlődni és harmóniára törekvő emberrel. Horváth Levente képei egyszerre keresik a láthatót és a láthatatlant.

 

A Skanzen Galéria az elmúlt két évtizedben mintegy negyven kortárs képzőművészeti kiállításnak adott otthont. Ezt a hagyományt folytatja a múzeum most nyíló tárlata is, amely június 2-ig tekinthető meg a Skanzen irodaépületében (2000 Szentendre, Sztaravodai út 75.) található Skanzen Galériában a múzeum nyitvatartási idejében.

 

A kiállítás kurátora dr. Sári Zsolt, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatóhelyettese.

 

Forrás: Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum

Csűr-képek címmel nyílt kiállítás a Skanzenben