Furcsa hal Szentendrén

„A képen látható halat a Szentendrei-Dunaágból fogtam. A bajusza alapján valami koi-keveréknek gondolom. Önök szerint mi lehet?” – kérdezte az MHTT-t a horgász.

A szakértők részletes választ adtak, és megnyugtatták a beküldőt: nem mindennapi fogásban volt része. A hal színei nem egységesek. 

„A megnyúlt, oldalról lapított test, a mérsékelten magas hát, a közepes méretű fej, a csúcsba nyíló száj, melynek szegletében egy pár bajusz található, valamint az oldalvonalon számolható 37 nagyméretű pikkely alapján a hal egy ponty (Cyprinus carpio)” – írta válaszában a társaság.

A különleges színek azonban magyarázatra szorulnak.

„A koi szintén ponty, melynek a különböző színváltozatait hasonlóan génhibás példányokból tenyésztették ki, de természetes állományokba kerülve néhány nemzedéken belül ezek is visszaváltoznak közönséges pontyokká. A hal színe nem olyan egységes, mint a kereskedésekben kapható példányoké, ezért feltételezhetjük, hogy ez a példány egy ponty és egy koi ponty utódja” – áll a leírásban.

A szakértők szerint a világos pikkelyek részleges színanyaghiányt jelezhetnek, ami alátámasztja a koi-eredetű keveredést. A horgász tehát egészen közel járt a valósághoz, amikor a zsákmányát megpróbálta azonosítani.

Forrás: origo.hu

Kép: Magyar Haltani Társaság

Furcsa hal Szentendrén