A Gondozási Központ immár 2010 óta fogad demens ellátottakat, így az épület fizikai adottságait is ennek megfelelően alakították ki. Az akadálymentesített terület és az ajtók kódos ellátása mind hozzájárulnak a biztonságos és támogató környezet megteremtéséhez.
Az Egészség hónap keretében, az Egészséges Városért Közalapítvány támogatásával létrejött Senior Szeánsz legutóbbi programján a demencia volt a központi téma. Az előadást Csizmadia Zoltánné, mentálhigiénés foglalkoztató tartotta, ahol stábunk is jelen volt. Az előadást egy, a demencia témáját fantasztikusan bemutató verssel kezdte, mely mélyen megérintette a hallgatóságot.
Csizmadia Zoltánné rámutatott, hogy a demencia leggyakoribb formája az Alzheimer-kór, amely a gondolkodás és a megismerési funkciók beszűkülésével, magatartásváltozással, majd gyors biológiai leépüléssel jár. Előadásában hangsúlyozta, hogy a demencia jeleinek felismerése kulcsfontosságú a korai beavatkozás érdekében. A dementálódott személyek számára rendkívül fontos az érzelmi támogatás. Az ápolóknak, hozzátartozóknak nagy empátiával kell rendelkezniük, és képeseknek kell lenniük a beteg mindennapjainak lekövetésére, hogy megfelelően tudják segíteni őket.
A gyakorlati segítségnyújtás is elengedhetetlen a demens betegek életének megkönnyítése érdekében. A mentálhigiénés foglalkoztató megosztotta stábunkkal, hogyan tehetjük ezt meg, hangsúlyozva, hogy a demencia sajnos folyamatosan romló szellemi és egészségügyi állapotot idéz elő, ám még ebben a helyzetben is születhetnek boldog pillanatok.
Az Egészséges Városért Közalapítvány Senior Szeánsz rendezvényein folyamatos az iskolavédőnői jelenlét. Gerőcs Katalin, az alapítvány vezetője, a programon résztvevők számára a témához kapcsolódó teszteket küldött, míg az iskolavédőnő homloklebeny tréninggel készült az idősek számára.
A demenciával élők érzelmi támogatása kiemelten fontos a jólétük és életminőségük javítása érdekében. Az érzelmi támogatás mellett fontos, hogy mindig az adott személy egyéni igényeit, érdeklődési körét és állapotát vegyük figyelembe. Rendszeres konzultáció az egészségügyi szakemberekkel biztosítja, hogy a legmegfelelőbb megközelítést alkalmazzuk a demens betegek gondozásában. Az érzelmi támogatás és az empátia révén lehetőség nyílik arra, hogy a demenciával élők életét méltósággal és szeretettel töltsük meg.
A Gondozási Központban tartott legutóbbi Senior Szeánsz eseményről készült összefoglalónkat megtekinthetik TestŐr című magazinműsorunkban ma, 19:20-tól, a TV Szentendre műsorán.