Tavaszköszöntő – A programot a Kalász Művészeti Iskola szervezte, és idén is sok látogatót vonzott.
Csalás – A Ceglédi Járási Ügyészség minősített csalás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat két nővel szemben, akik közül az egyik több száz millió forintot csalt ki a sértettektől, míg a másik ehhez biztosította a bankkártyáját.
Sók és emberek – Tavaly szeptemberben jelent meg Dr. Sikter András belgyógyász könyve.
Lezárás – Ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani március 15-én délelőtt a Táncsics Mihály utcában.