Az őszi hajrához érkezett az elsőosztályú férfi kézilabda-bajnokság. A CYEB-Budakalász a 10. helyen áll az NB1-ben, de nagyon sűrű a mezőny, bármi megtörténhet. Az utolsó három fordulóból kettőt otthon játszik a hazai pályán jobban teljesítő Kalász. A NEKA és a Gyöngyös ellen remél pontokat szerezni Csoknyai István vezetőedző, aki villáminterjúban értékelte a csapat eddigi szezonját:
„A két hazai mérkőzésen, azt gondolom, reális esélyünk van nyerni. Aztán megyünk Szegedre, ami egy nehezebb összecsapásnak tűnik. Összességében azt kell, hogy mondjam, 8 ponttal rendelkezünk és körülbelül ott tartunk, amit elterveztünk. Talán lehetnénk picit jobb pozícióban, de hát a bajnokság az ilyen. Sikerülnek bravúr győzelmek és sajnos becsúszott nem várt hazai vereség is, de összességében, amit elterveztünk, ott tartunk.”
A CYEB-Budakalász a héten a következő mérkőzésre, a fiatal Nemzeti Kézilabda Akadémia, azaz a NEKA csapata ellen készül:
„Egy nagyon fiatal csapat, egy nagyon gyors csapat, ami, ha lehet mondani, nem is igazán fekszik nekünk, mert mi azért egy kicsit statikusabbak vagyunk. De ennek a hétnek a fő feladata, hogy a játék négy fázisából a visszarendeződést nagyon megszervezzük, hiszen a NEKA akár egy gól után, akár egy labdaszerzés után nagyon gyorsan felér az ellenfél kapujához. Együtt vannak 4-5 éve. Sótonyi Laciék keze alatt pallérozódik ez a csapat, tele juniorválogatottal, nagyon nehéz ellenfél és nagyon kellemetlen ellenfél mindenkinek. Mi most győzelmi kényszerben vagyunk szinte, nagyon kell a 2 pont, nagyon szeretnénk nyerni, de nem lesz egyszerű itthon tartani a két pontot. A jövő héten egy hasonló erősségű, hasonló képességű csapat, a Gyöngyös látogat Budakalászra, akik ellen szintén van reális esély, de nagyon fel kell kötnünk azt a bizonyos nadrágot és nagyon kell koncentrálnunk, ha 4 ponttal szeretnénk zárni ezt a két hazai mérkőzést” – nyilatkozta a TV Budakalásznak Csoknyai István vezetőedző.
Itt van tehát a lehetőség, hogy a CYEB-Budakalász gyarapítsa pontjai számát: első körben a NEKA ellen november 25-én szombaton 17 órától zúghat a sportcsarnokban a „hajrá, Kalász!”