loader
Iskolába hívogató programsorozatot indít a Kalász Suli

Iskolába hívogató programsorozatot indít a Kalász Suli

A szülőknek és a gyerekeknek szóló programok is lesznek a sulicsalogatón, tájékoztatón és játékos foglalkozásokon lehet ismerkedni az intézmény életével.

Elsőként január 20-án a szülőket várják a Kalász Suliba. 17 órakor Völgyes József igazgatója és a két leendő elsős tanító néni, valamint a német tanító mutatja be az iskolát. De szó lesz az iskolaérettségről, az iskolakezdésre való felkészülésről is.

Februárban három alkalom is lesz, amikor a gyerekek is ismerkedhetnek az iskolával. Február 13-án 16 órakor Csuka Györgyi várja az ovisokat játékos foglalkozásra. Február 18-án szintén délután 16 órakor Ábrahám Nina néni táncos, énekes foglalkozásán vehetnek részt a gyerekek. Február 28-án 13 órakor pedig közös maszkkészítéssel készülnek az ovisok és szüleik hagyományos Busó-járás programra.

Március 5-én játékos német nyelvi foglakozást tartanak az ovisoknak Szilágyiné Dér Barbara és Giay Anikó német nyelvi tanítók. Március 13-án ó órakor pedig a szülőket várják nyílt órákra. Itt lehetőségük lesz az egyházak hitoktatással kapcsolatos tájékoztatását is meghallgatni.  

 

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok