ÍRÓK A SZOMSZÉDBAN - INTERJÚ CZAPÁRY VERONIKÁVAL 

A fiatal, a budakalászi Duna-parton élő írónő már két kötettel büszkélkedhet. Olyan témákat boncolgat, ami elől az ember szeretné inkább a homokba dugni a fejét, ugyanakkor mégis élesen világít rá napjaink társadalmának problémáira. Az Anya kacag szabados életet élő főhőse után Nikolett történetét ismerhetjük meg a Megszámolt babák című könyvben, mely a családon belüli erőszakról fest ijesztő képet. Ha valamelyik kereskedelmi televízió híradóját néznénk épp, most azt mondaná a műsorvezető, hogy megrázó történet következik. Veronika köteteit ne vegye kezébe az, aki könnyed olvasmányra vágyik. Mindazoknak viszont érdemes elolvasniuk, akik nem ijednek meg attól, hogy valaki bizony kisöpri a szőnyeg alól a „koszt”.
- Miért választottál tragikus történeteket a könyveidhez?

- A kritika tabutörő könyvekként tartja számon mindkét regényemet. Az Anya kacag-ot a szexualitásról, a Megszámolt babák-at pedig a traumáról való beszéd miatt. Szeretek olyan dolgokról írni, amelyekről még nem írtak, engem ez hoz lázba, ezt tartom esztétikai kihívásnak. A traumára nehéz nyelvet találni, mert az a sajátossága, hogy a töredezettsége és elmondhatatlansága miatt nehéz megfogni. A magyar irodalomban többek között Kertész Imre, Rakovszky Zsuzsa és Borbély Szilárd tették meg az első lépéseket. A traumaszöveg azt próbálja elmesélni, hogy egy törés az élettörténetben hogy jelenik meg és milyen módon lehet erre reflektálni. Lényeges az idő és a trauma viszonya, hiszen a trauma csak a múltban történhet, az író feladata ebben az esetben a jelenben való olvashatóvá tétel. Traumának nevezzük azt a sokkos állapotot, amikor egy külső körülmény örökre megváltoztatja az egyén életét, és olyan súlyos veszteséggel, fájdalommal jár, amelynek hatása évtizedekre kihat. Erről próbáltam írni egy könyvet, ám a valóságban ezeket a sebeket csak pszichológusok képesek gyógyítani.

- Komoly témákat feszeget a könyv: szülők közötti rossz kapcsolat, szülők és gyerekek közötti veszekedések, gyermekgyilkosság, fizikai bántalmazás, gyermekabúzús, és az öngyilkosság gondolata.

- A második könyvemben, a Megszámolt babák-ban egy súlyosan bántalmazott kislány gyermekkorát írtam meg egyes szám első személyben és a könyvem fő témája a gyerekkori abúzus. Judith Hermann Trauma és gyász című könyvét alapul véve, ez gyakran megtörténik a családokban. A kommunizmus ideje alatt normálisnak tartották, hogy a gyerekeket verik, nagyon sok gyereket pedig molesztáltak/molesztálnak lelkileg és szexuálisan is. Lelki molesztálásnak nevezzük azt, amikor folyamatosan átlépik a gyermek határait és rákényszerítik olyan dolgokra, amelyeket nem akar. Angliában ma ez büntetőjogi kategória.

Magyarországon a kommunizmus is megnyomorította számos család életét poszttraumás állapotokat okozva, mert a hatalomtól való állandó rettegés sok embert arra késztettet, hogy hazudjanak egymásnak, sok elfojtott dolog rakódott le az emberi lelkekben. Ez betegséget okozott a családokban, és a mikroközösségekben is.  A családon belüli bántalmazások és molesztálások csak két százaléka kerül napvilágra, és alig fél százalékából lesz bírósági ügy. Ez vonatkozik a nők és a gyermekek bántalmazására is, hiszen ők a legkiszolgáltatottabbak a családokban.

- Megszámolt babák címet kapta a második kötet. Nikolett nyolc babájának nagy szerepe van a műben. Őket tudja feltétlenül szeretni és velük érzi jól magát. Volt ennek a motívumnak személyes háttere? A kötet címlapján mindjárt két meztelen Barbie baba néz ránk.

- A borítót a Scolar Kiadó borítótervezője készítette, és arra próbáltuk felhívni a figyelmet, hogy kislányként mindenki Barbie babákra szeretne hasonlítani. Az, hogy a nők vékonyak és ’tökéletesek’ legyenek egy irreális ideológiai elvárás a fogyasztói társadalom részéről. Főszereplőnőm számára a nyolc babája a menekülést és biztonságot jelenti. Sok macskám van, és amikor napokig nem jött haza valamelyikük, sokszor uralkodott el rajtam a szorongás. Egyrészt ebből az élményből íródott a könyv, másrészt abból, hogy gyermekkoromban a mostohaanyám kidobta egyik napról a másikra az összes babámat, és köztük volt a kedvencem, Léna baba is. Az apámmal napokig kerestük a kukákban, de nem találtuk meg. Kislányként ez borzasztó érzés volt és hónapokig nem tudtam attól szabadulni, hogy vajon mi lett velük, még évek múlva is fájt, ha erre gondoltam. Ezt a sóvárgást és szeretetet a babák iránt akartam többek között megírni, hiszen minden gyereknek fontosak a játékai és nem cserélhetőek be másikra.

A trauma vonulat elkezdődött az Anya kacag című regényemben is.  Ott a főszereplő Viktória szerencsétlen a párkeresésben, és az ivásba, drogokba, szexualitásba menekül, mert a traumatikus gyermekkorától nem tud szabadulni. Úgy éreztem, nem sikerült teljesen világossá tennem, hogy a jelenben zajló eseményeknek mi ott a múltbeli háttere, és ezért írtam meg a Megszámolt babák-at. Most egy drámát írok a két könyvből, Viktória babái címmel és teljesen más vége lesz, mint a két könyvnek együttvéve.

Fotó: Czapáry Veronika honlapja

Az Írók a szomszédban sorozatról bővebb információt a Kós Károly Művelődési Ház honlapján olvashatnak.