loader
Szentendre is szerepel a Marvel sorozat új szériájában

Szentendre is szerepel a Marvel sorozat új szériájában

A hét elején jött ki a Moonknight című sorozat előzetese, melyben Oscar Isaac alakítja a címszereplőt, míg Ethan Hawke az ellenfelét. A Marvel izgalmasnak ígérkező új szériáját javarészt Magyarországon forgatták a múlt évben, így nem meglepő módon felfedezhetünk néhány magyar helyszínt is a trailerben, melyek valószínűleg más városokat játszanak majd – olvasható az IGN Hungary oldalán.

A Szépművészeti Múzeum is látható lesz a sorozatban, mely azért egy kicsit különbözik attól, amit megszokhattunk, és nemcsak a benne tartott egyiptomi témájú kiállítás miatt, hanem azért is, mert egy kicsivel nagyobb a tényleges méreténél. Az IGN Hungary még egy budapesti helyszínt is kiszúrt. Az Anker köz, ahonnan a főhős sprintelve éri azt a tömegközlekedési eszközt, amivel ide utazik. Ezen a felvételen jól látható egy piros emeletes busz, amivel százszámra találkozhatunk a brit fővárosban.

A portál úgy folytatja, hogy a történet nemcsak Londonban játszódik, hanem valami német/osztrák/svájci kisvárosban is megfordulunk majd (a szerpentines jelenet miatt az utóbbi kettő sanszosabb), amit a szentendrei Főtér formál meg:

Ezen a képen Ethan Hawke húz egy Lokit (aki a Bosszúállókban szintén németül beszélő emberekkel játszott el egy hasonlót), és a háttérben jól látható a "Konditorei" (cukrászda), a "Bäckerei" (pékség), a "Gasthof" (vendéglő) és a "Lieferung" (szállítás) felirat is.

 

Forrás: IGN Hungary

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok