Novemberben egy éves a Templomdombi Sólymok Sportegyesület

Novemberben egy éves a Templomdombi Sólymok Sportegyesület

A Templomdombi Sólymok Sportegyesületet egy évvel ezelőtt alapította a Templomdombi Általános Iskola intézményvezetője az itt tanulók mozgás iránti nagy érdeklődése miatt. Így nemcsak az elemi iskolában szerzett élményeket vihetik tovább magukkal a diákok, de öregbítik az iskola hírét is, ha a sportolás a későbbiekben is életük része marad.

 

„Két nagyon jelentős eseményen vagyunk túl, az egyik a Sólyom Kupa, amire meghívtuk a környékbeli iskolák kosárlabda csapatait, a másik pedig az iskolán belüli Templomdombi Sólyom Kupa, amelyen a gyerekek kipróbálhatták magukat különböző sportágakban.” – emelte ki eddigi eredményeiket Tenkesné Halász Enikő Rita, az iskola intézményvezetője.

 

Az I. Sólyom Kupa az Ábrányi Emil Program támogatásával valósult meg. A nyáron rendezett kosárlabda mérkőzéseken a Templomdombi és Barcsay Jenő Általános Iskolákból, valamint a Ferences Gimnáziumból érkező öt csapat vett részt.

 

Egyelőre a szülői munkaközösség és az önkormányzat támogatja a kezdeményezést. Néhány nagyvonalú szülő olyan szociális hálót biztosít a gyermekek számára, amely még ösztöndíj felajánlását is lehetővé teszi.

 

A tervek szerint, november 28-án a Templomdombi Sólymok Sportegyesület igazi családi nappal ünnepli alapításának egy éves évfordulóját.

 

Tenkesné Halász Enikő Ritával, a Templomdombi Általános Iskola intézményvezetőjével készült interjúnkat megtekinthetik ma este, a 19:00 órakor kezdődő Szentendre MA hírmagazinban!