loader
Belügyminisztérium Országos Terepfutó Bajnokság a Skanzenben

Belügyminisztérium Országos Terepfutó Bajnokság a Skanzenben

Sem az eső, sem a szél, sem a fogvacogtató hideg nem szegte kedvét a futóknak május 6-án. A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum már hagyományos helyszíne a Belügyminisztérium Országos Terepfutó Bajnokságának, amelyen idén négy korcsoportban mérték össze felkészültségüket a belügyi szervek sportszerető munkatársai.

Nehéznek bizonyultak, de nem voltak teljesíthetetlenek azok a szakaszok, amelyeken versenybe szállhattak a hét első napján a legelszántabb terepfutók. Leginkább erre az elszántságra, a mozgás szeretetére volt szükségük, mert a májusi hideget, a kellemetlen időjárást a gyönyörű környezet sem tudta feledtetni. A dr. Pintér Sándor belügyminiszter fővédnökségével, és a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által megszervezett verseny a Katasztrófavédelem Központi Zenekarának köszöntőjével vette kezdetét. A terepfutóverseny hétszázhúsz indulója szokásos hétköznapokon a rendőrség, a büntetés-végrehajtás, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Terrorelhárítási Központ, a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ, valamint a katasztrófavédelem napi teendőit végzi. Ezen a hétfőn viszont egyénileg, vagy háromfős csapatban küzdöttek meg az elemekkel és saját határaikkal, valamint a Magyar Atlétikai Szövetség szabályai szerint kialakított pályával.
 
Mindennek Berecz György tű. ezredes, a Gazdasági Ellátó Központ Igazgatója, az OKSE elnöke és Branyiczky Márk tű. ezredes, a Pest megyei katasztrófavédelmi igazgató köszöntője után rugaszkodtak neki a versenyzők, dr. Cseri Miklós, az intézmény főigazgatója biztató szavainak kíséretében. 
 
A verseny útvonala a Szabadtéri Néprajzi Múzeumon belül húzódott, nagyrészt füves, murvás terepen, helyenként átjárókon, udvarokon vezetett keresztül, csak rövid szakaszokon könnyítette a futók dolgát az aszfaltos út.
 
Az egyéni indulók mellett ötvenhat csapat is nekivágott a távnak. Férfi és női kategóriában, négy-négy korcsoportban indultak a versenyzők. A korcsoportok indulói különböző távokat teljesítettek, hat, négy, három illetve két kilométert kellett lefutniuk.   
 
Összességében mindenki győztesnek érezhette magát, hiszen nemcsak árkot-bokrot kellett maguk mögött hagyniuk, hanem fáradtságot, belső ellenállást és jó pár kilométert is leküzdöttek. A hidegben a baráti biztatás hangjai, meleg italok és a múzeum látnivalói hevítették a sportolókat, no és becsvágy, amely a tisztességes helytállásért és a jó eredményért hajtotta őket.

Forrás: BM OKF

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok