loader
Megverte a listavezetőt a Szentendrei KC

Megverte a listavezetőt a Szentendrei KC

Győzött a Szentendrei KC felnőtt kézilabdacsapat, az NB I B nyugati alapszakasz első helyén álló Vác ellen, a hétvégén. Rangos mérkőzésnek számított az összecsapás, ahol a két listavezető állt pályára.

Meglepően nagyszámú szurkoló biztatása mellett, az idény utolsó hazai mérkőzését játszotta a már bajnok Váci KSE együttesével, a Szentendrei KC, a Móricz Zsigmond Gimnázium tornacsarnokában. Az első félidőben fej-fej mellett haladtak a csapatok, sok gól esett mindkét oldalon. A második játékrészt jól kezdték a hazaiak és a tízedik percben már öt góllal is vezettek, amit magabiztosan meg tudtak tartani a meccs végéig, így megnyerve a rangos találkozót.

A Szentendrei KC kapusteljesítménye is végre magas szintű volt, a helyzeteket  jól használták ki a fiúk, gólerős volt a támadójáték, a lerohanások száma is megfelelő volt.

A végeredmény Szentendrei KC – Váci KSE 34-30 lett. A Szentendrei KC a bajnokság utolsó mérkőzését, május 16-án, idegenben vívja majd a Vecsés csapata ellen.

 

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok