Legyőzte a Balatonfüredet a CYEB-Budakalász

Legyőzte a Balatonfüredet a CYEB-Budakalász

27:21-re győzte le a CYEB-Budakalász a Balatonfüredi KSE csapatát február 24-én, az NB I férfi kézilabda bajnokság 17. fordulójában. Az újabb hazai pályás sikert Csoknyai István együttese a kiváló védekezőjátéknak és Váczi Dani kiemelkedő kapusteljesítményének köszönhette. A kalásziak ezzel 18 pontosok a bajnokságban, a Füred elleni győzelemmel pedig a tabella 6. helyére léptek elő.

„Azt gondolom, ma egy emberként, együtt dobbant a szíve ma mindenkinek.” – mondta el Csoknyai István a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón. A CYEB-Budakalász vezetőedzője gratulált csapatának. Úgy vélte, két jó formában lévő együttes csapott össze a találkozón, melyen a Kalász akarata érvényesült. Külön kiemelte Váczi Dani teljesítményét, aki a meccsen a hátán vitte a csapatot.

„Nagyon mély hullámvölgyek voltak számunkra a mérkőzésen, az első félidőben és a másodikban is.” – így értékelte a meccset György László, a Balatonfüred vezetőedzője. Elmondása szerint sok eladott labdájuk és ki nem kényszerített hibájuk volt, hétméterest és ziccereket is kihagytak. A két csapat őszi találkozóján a Füred egy góllal tudott nyerni a kalásziak ellen. A szombaton megszerzett 21 gól azonban ezúttal nem volt elég a pontszerzéshez.

Az első félidő végén a Budakalász négygólos előnnyel ment ki a szünetre, a második játékrész elején azonban a vendégeknek lett volna esélyük átvenni a vezetést. „A ziccereinket azt hatékonyabban kell kihasználnunk az elkövetkezendő időben.” – állapította meg a füredi beálló Szűcs Bence, aki maga is gratulált a hazaiak kapusának.

„Ez szerintem egy csapatmunka volt. Belülről nagyon nehéz volt. A második félidő elején, ahogy mondta Csoki is. Ott voltak problémáink talán a góllövéssel, de kibírtuk. Én azt éreztem, hogy az volt a kulcspont –nyilván amellett, hogy az első félidőben tudtunk egy kis előnyt kialakítani – hogy ott tudtuk tartani magunkat, és nem engedtük át a Fürednek a vezetést.” – értékelte a mérkőzést Váczi Dániel.

A CYEB-Budakalász következő meccsét március 2-án szombaton játssza idegenben a Csurgó ellen. Hazai pályán legközelebb március 23-án szombaton szurkolhatunk a csapatnak, amikor a MOL Tatabánya KC érkezik a Budakalászi Sportcsarnokba.

A Balatonfüred elleni mérkőzésről hétfői Budakalász Ma hírmagazinunkban, valamint keddi Félidő című műsorunkban láthatnak összefoglalót.