loader
Kikaptak a szentendrei lányok: Haladás VSE - Szentendre 33-25

Kikaptak a szentendrei lányok: Haladás VSE - Szentendre 33-25

A női kézilabda másodosztály kilencedik fordulójában, szombaton este a Haladás ellenfele a Szentendre volt. A szombathelyiek hazai pályán nem hibáztak: 33-25-re nyertek. Ez volt a csapat nyolcadik sikere a bajnokságban, amely így ismét fellépett a második helyre a tabellán.

Ezúttal a második félidő közepéig bírta az ellenállást a Szentendre, ám utána csak a szombathelyiek akarata érvényesült, a végén pedig 8 gólos lett a különbség.

Az első percekben jól játszottak a szentendrei lányok, 1-2 góllal mindig vezettek. Aztán a 15. percben kiegyenlített a hazai gárda, 7-7 lett az állás. A következő 5 perc megint a szentendreieké volt, és a 20. percben már 9-11 állt az eredményjelzőn. Ezután aztán talpra állt a Bölöni csapat, és a 25. percben 11-11 volt, majd a vezetést is megszerezték. A szünetben 16-13-ra vezettek a szombathelyi lányok.

A második félidő elején igyekezett felzárkózni a vendégcsapat, de a 40. perben is megmaradt a háromgólos különbség, 21-18 volt ekkor.

A következő percekben fej-fej mellett haladt a két csapat, egy gól itt, egy gól ott esett. A 45. percben aztán felzárkóztak a duna-partiak, 22-21 volt ez eredményjelzőn. Ezután Simona Hajdúk bravúrjai következtek és újra 3 gól volt a differencia, sőt az 50. percben már 25-21-re vezetett a Haladás VSE.  Sokat hibázott ezekben a percekben a vendégcsapat, a támadásaik rendre elhaltak a jól védekező zöld-fehér kezeken, ugyanakkor a Szendrei Barbara jól játszott a beállós poszton így az 55. percben már végleg eldőlt a meccs, 28-22 volt a különbség.

Az utolsó percekben mindkét csapat megnyugodott, a hazai a győzelembe, a vendég a vereségbe nyugodott bele. A végén 33-25-öt mutatott az eredményjelző tábla. 

 

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok