loader
Budakalászról igazolt Svédországba Koncz András

Budakalászról igazolt Svédországba Koncz András

A svéd bajnok Sävehof ugyanannyi magyar játékossal vág neki a férfi kézilabda Bajnokok Ligájának, mint a Veszprém. Koncz András és Sunajko Stefán egyaránt a nyáron igazolt Skandináviába.

Koncz András Budakalászról szerződött Svédországba, míg Sunajko Stefánt a magyar bajnoki ezüstérmes Szeged egy évre adta kölcsön a Sävehofnak. A svéd bajnok játékos-edzője pedig az a Jonas Larholm volt szeptember 4-ig (személyes okok miatt lemondott), aki óriási kedvenc volt a Tisza-partján, ahol 2012 és 2014 között kézilabdázott.

Kevés magyar játékos légióskodik külföldön, így némileg meglepő, hogy az irányítóként bevethető Koncz Andrást kinézte a svéd együttes.

„A Sävehofhoz szerződésem nagyban annak köszönhető, hogy korábbi csapatom, a Budakalász kétezer-tizenhétben leigazolta a svéd Emil Berggrent, akivel így csapattársak voltunk. Ő az idei szezontól vezetőként dolgozik a Sävehofnál, a megkeresésére pedig nem tudtam nemet mondani”
– mondta el a -nak Koncz András.

Az élete első BL-meccsére készülő Koncz András a legnehezebben az időjárást tudja megszokni Svédországban. Az új országhoz való alkalmazkodásban sokat segít számára a magyar B-válogatottbeli csapattárs, Sunajko Stefán. A 24 esztendős Koncz az edzések mellett is sokat sportol.

„Volt lehetőségem kipróbálni a padelt (a tenisz és a fallabda keresztezése, a szerk.), illetve golfozni is járunk a csapattársakkal. A következő időszakban azonban már kevesebb időm lesz, hiszen három-négy naponta lesznek meccseink. Szeretnék elkezdeni svédül is tanulni a közeljövőben”
– folytatta Koncz, aki nem izgul élete első BL-meccse előtt. 

A két magyarral felálló Sävehof a finn bajnok Cocks otthonában kezd ma a Bajnokok Ligája C csoportjában. Érdekesség, hogy a Veszprém keretében szintén két magyar játékos szerepel, míg a Szegedében hat.

forrás: ripost.hu

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok