Budakalászi tőrvívás-siker

Budakalászi tőrvívás-siker

Budakalászi sportbravúrnak is örülhettünk az október 19-20-án tartott, felnőtt tőr Magyarkupa-fordulóban a Honvéd vívótermében Budapesten - írja a budakalasz.hu. Vasárnap két párizsi olimpikon, Pásztor Flóra, illetve Dósa Dániel állhatott a dobogó első fokára, míg szombaton Zsögön Andor, a Budakalászi Fénylakk Vívósport Egyesület tagja hozta el a pálmát.

A férfi tőr egyéni Magyarkupa-fordulóban a válogató vasárnapi fordulóján Zsögön Andor ötödik helyezett lett, szombaton pedig első helyezést ért el. A 17 éves fiatalember Szegeden kezdte sportkarrierjét, 14 éves korától a Budakalászi Fénylakk Vívósport Egyesület színeiben érte el sikereit a fiatalabb korosztályban. Kadet magyar bajnokként ő vezette a tőrvívócsapatot a tavalyi szezonban a nápolyi Európa-bajnokságon, ahol a 7. helyen végzett. A hétvégén már a felnőttek korcsoportjában szerepelt kiváló eredménnyel. Két öccse is ezt a sportot űzi, egyelőre még Hódmezővásárhelyen, de a család tervezi, hogy hamarosan Budakalászra költözik – tudtuk meg Sághy Ervintől, az egyesület elnökétől.

Az elsőéves junior Zsögön Andor a válogatott Mihályi Andort, az olimpikon Dósa Dánielt és az ugyancsak válogatott Tóth Gergelyt legyőzve nyerte meg a versenyt – olvasható a hunfencing.hu oldalán. Az eredmények súlyozva számítanak, Andor így jelenleg a felnőtt válogatott ranglistán a 2. helyen szerepel. A sikereinek köszönhetően a Magyar Vívószövetség támogatásával a közeljövőben részt vehet egy Peruban szervezett versenyen, és a törökországi Világkupán.

Szeretettel gratulálunk neki és edzőjének, az egykori olimpiai harmadik helyezett Szelei Istvánnak, a Budakalászi Fénylakk Vívósport Egyesület szakosztály vezetőjének is!

 

forrás: budakalasz.hu

kép: budakalasz.hu