loader
Augusztusban újra itt a Kamion EB

Augusztusban újra itt a Kamion EB

Kiss Norbi német csapattal és Mercedes-szel száll harcba a bajnoki címért. A tavalyi év sikereit követően 2016. augusztus 27-28. között ismét a Hungaroringen szurkolhatunk Kiss Norbi kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzőnknek. Az izgalmas versenyeket családi programok, koncertek és egy látványos betétfutam, a BlancPain GT Series teszi még színesebbé.

„Tavaly történelmet írtunk, ugyanis negyed évszázad után hatalmas sikerrel tért vissza Magyarországra a kamionsport legkiemelkedőbb, leglátványosabb eseménye, a Kamion Európa-bajnokság. A hétvégére több mint 32 ezer néző látogatott ki, a Hungaroring remek házigazda volt. Jó hangulatú, látványos versenyeket láthatott a közönség, akik rendkívül aktívan szurkoltak hazánk büszkeségének, Kiss Norbinak. Természetesen az autóversenyek mellett most is színes családi programok, hangulatos kísérőrendezvények és sok újdonság várja majd a látogatókat a kamionünnepre, melyen az idei évben több mint 50 ezer szurkolóra számítunk” – mondja Őry Tamás, a Truck Race Promotion Kft. ügyvezető igazgatója.

Az idei szezon legnagyobb újdonsága, hogy a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbi a 2016-os évadot már nem az Oxxo Racing Team oldalán, hanem egy német csapattal, a Tankpool24 Racing Teammel folytatja. Norbi egy Mercedes volánja mögé ül majd be, de csak a körülmények változnak, a bajnok céljai ugyanazok.

„Úgy érzem, eljött a változások ideje, új kihívásokra van szükségem. Az Oxxo-nak nagyon sokat köszönhetek, velük értem el az eddigi legnagyobb sikereimet, amiért rendkívül hálás vagyok. Viszont pont a két egymást követő évben elnyert Európa-bajnoki cím az, ami miatt úgy gondolom, most kell új kihívások után néznem. Ezeket az eredményeket már nagyon nehéz, szinte lehetetlen lenne überelni, egy új csapatban viszont rengeteg új potenciál rejlik. Természetesen az ellenfeleim örülnek ennek a váltásnak, mert újra a nulláról indulok majd. Idén a német Tankpool24 Racing Team pilótája leszek, mely ugyan az elmúlt években nem volt túl sikeres, de idén új időszámítás kezdődik. Új technikai csapattal, új autóval, márkával és egy világhírű konstruktőrrel vágunk neki a szezonnak, ami kifejezetten motiváló számomra. Célunk, hogy versenyről versenyre egyre jobb eredményeket érjünk el és a Hungaroringen már akár a dobogóra is felállhassunk. Először mindenképp a csapatot kell biztos alapokra helyezni, lényeges az összekovácsolódás” – mesél izgatottan Kiss Norbi a váltásról.

A jegyek értékesítése már elindult, érdemes már most bejegyezni a naptárba az időpontot: 2016. augusztus 27-28. – Kamion EB és Fesztivál – Hungaroring

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok