loader
Szülők fóruma a Barcsayban

Szülők fóruma a Barcsayban

Elérkezett a sajátos nevelési igényű gyermekek integrációja pályázat záró rendezvénye. Az utolsó kapcsolódó program szülői fórummal egybekötött kézműves foglalkozás lesz a Barcsay Jenő Általános Iskolában.

 Az oktatás-nevelési programban évek óta fontos szerepet játszik a sajátos nevelési igényű gyermekek integrációja. A „Sajátos nevelési igényű gyermekek integrációja Szentendrén” projekt célja, hogy enyhén és közepesen súlyos fogyatékossággal élő gyermekeket többségi oktatási intézményekbe vigyenek be azért, hogy ott együtt szocializálódjanak és tanuljanak más óvodásokkal és iskolásokkal.

A pályázat része a Mindenkinek becsengettek! oktatási esélyegyenlőségi programnak, amelyhez kapcsolódóan most záróeseményt szerveznek a Barcsay Jenő Általános Iskolában. A rendezvény célja a széleskörű szülői tájékoztatás, pszichológus és fejlesztőpedagógus szakemberektől kaphatnak segítséget az érdeklődők. A témák között szerepelni fog a logopédia, szurdopedagógia, autizmus és asperger szindróma valamint az egyre gyakoribb diszlexia, diszgráfia és diszkalkúlia. Továbbá szó esik a beilleszkedési zavarokról is.

A tájékoztató foglalkozások mellett a gyermekeket különböző programok, és kézműves foglalkozások várják. A szervezők minden érdeklődőt és témában érintetett szeretettel várnak május 16-án, pénteken 14 órától Barcsay Jenő Általános Iskola színháztermében.

 

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok