Hetedik alkalommal rendezte meg Szentendre Város Önkormányzata a diákpolgármester választást. A programban öt helyi iskola diákjai versenyeztek a szavazatokért. Az elnöki címet az Izbégi Általános Iskola egy tanulója vehette át.
A diákpolgármester választás hagyománya szorosan kapcsolódik a gyermeknapi programokhoz Szentendrén. Idén már a hetedik diákválasztást tartották, ahol hasonlóan a valódi választásokhoz, a tanulók elmondhatták kampánybeszédüket is.
A rendezvényen természetesen a város polgármestere, Dr. Dietz Ferenc is tiszteletét tette. Elmondta, hogy lenyűgözi a bátorság, amivel kiállnak a gyerekek és felnőtt módjára képesek megszólítani a közönséget. Valamint örömmel töltötte el, hogy a fiatalok kedvenc helyeik közül több városrészt, illetve parkot is megneveztek, de sokan még a város múzeumait is ide sorolták.
A szavazatok nagy többségét ebben az évben Tóth Gergely, az Izbégi Általános Iskola 7. osztályos jelöltje kapta. Beszédében kiemelte az idősek és a gyermekek védelmét és támogatását, így a feladata az lesz, hogy az ehhez kapcsolódó programok szervezésében részt vegyen. A legfontosabb pontjának az akadálymentesített közlekedést tartja.
A különböző iskolák fiataljai a 2014/2015-ös tanévben viselhetik az elnyert címeket, melyeket jövőre hasonlóan ünnepélyes keretek között kell átadniuk a következő elnöki testületnek.
Kommentek