loader
Láttássérülteket segítő fejpánt ötletével nyert a szentendrei csapat az InnoMate programon

Láttássérülteket segítő fejpánt ötletével nyert a szentendrei csapat az InnoMate programon

Az InnoMate program egy olyan középiskolásoknak szóló, innovációs program, amely a diákok kreativitását hívja elő, miközben fejleszti konfliktuskezelési és kommunikációs készségeiket. Olyan ismeretekkel gazdagítja a résztvevőket, amelyek akár egy vállalkozás elindításakor is rendkívül fontosak. Az idei InnoMate tábor győztes csapata a szentendrei Sixth Sense lett.

Az Innomate program egy komplex képzéssorozat, amelyet a United Way Magyarország csapata oktatási szakértők bevonásával fejlesztett ki és 12-16 héten át formálja a diákok készségeit, és inspirálja a vállalkozási kedvüket. Az elmúlt 2 év során 10 középiskolában és 2 tanodában, közel 1000 diák találkozott vele és közülük a két év alatt több, mint 230-an vettek aktívan részt a folyamatban.

„Az Innomate program olyan képességeket hív elő a diákokból, amire a középiskolai tanulmányuk során nincs lehetőség. Egyszerűen nincs tér arra, hogy vállalkozói ismereteket tanítsunk nekik, és azok a gyerekek, akiknek nem a történelem, matematika vagy más klasszikus tantárgy az erőssége, hanem mondjuk az ötletelés és egy ötlet megvalósítása, csekély esélye marad bebizonyítani, hogy jó képességű. Ezért is örültem, amikor rátaláltunk erre a programra, mert a folyamat során ezek a diákok is teret kaphatnak.” – jegyezte meg Szentendrey Rita, a szentendrei Móricz Zsigmond gimnázium igazgató-helyettese.

A magyar oktatási helyzete és amire az InnoMate megoldást nyújt

„A munkaerőpiaci visszajelzések szerint a magyar oktatásból kikerülő diákok nagy részének alacsony a problémamegoldó készsége, kreativitása, együttműködő készsége és kísérletezésre való hajlandósága. Ezért gondoltuk azt, hogy szükség van egy olyan átfogó programra, mint az InnoMate.” – tette hozzá Adriány Kincső a United Way Magyarország ügyvezető igazgatója. 

Ráadásul a mai fiataloknak azzal is szembesülniük kell, hogy akár többször is pályát kell majd módosítaniuk az életük során, erre a kihívásra is választ ad az InnoMate program, hiszen a több hónap során folyamatosan kimozdítja a diákokat a megszokott sémák közül. Önismerettel, csapatdefinícóval foglalkoznak, a design-thinking módszertannal jutnak el az innovációs ötlettől a valódi projektig, a pedagógusaik és mentoraik segítségével. A folyamat során először egy rövid videóban, később élő prezentációban mutatják be a végeredményt.

„A program arra hivatott, hogy a vállalkozói kompetenciák erősödjenek és sokkal nyitottabb, bátrabb, vállalkozásra készebb fiatalok kerüljenek ki a munkaerőpiacra. Ehhez nagyon kell a szakmai háttér is, bár mi nem szerettük volna megmondani mit és hogyan csináljanak a diákok, inkább terelgetni szerettük volna őket, hogy a számukra megfelelő úton érjék el a sikereket. Azt is nagyon jó volt látni, mennyire kitartóak és elszántak az ötleteik kapcsán. Illetve érdekes volt megtapasztalni, hogy ők a megvalósítás legnagyobb akadályaként a pénzt látták, míg mi azt, hogy a csapatösszefogás hogyan fog működni hosszú távon.” – összegezte tapasztalatait Sury Dalma, a Start it Up Győr egyesület tagja, szakmai mentor.

Az Innomate tábor

A program még ősszel kezdődött minden iskolában az egynapos ötletversennyel, majd a korábban felkészített tanárok és a szakmai mentorok kísérték végig a diákokat 16 héten keresztül. A videós elődöntő majd az online prezentációk után a legsikeresebb öt csapat jutott tovább a budapesti InnoMate innovációs táborba. A táborban a csapatok már személyesen voltak jelen május végén és valós példákon keresztül fejleszthették tovább kreativitásukat, hatékony kommunikációs, problémamegoldó és konfliktuskezelési készségeiket, illetve helyben csiszolták tovább az ötletüket a végső megmérettetésre.

A Demokratikus Ifjúságért Alapítvány vitajátékával a VoxPop-pal is megismerkedtek, amely egy kiemelkedő eszköz arra, hogy sokszempontú beszélgetések kultúráját elsajátítsák.

Találkozhattak Dörnyei Bendegúzzal, aki korosztályának egyedülálló példaképe, akit 80 ezer jelentkező közül vettek fel a Yale-re, és korábban az InnoMate elődprogramjában, a „Vedd kezedbe a jövődet” programban ő maga is részt vett. Közben a Startupmaffia elnöke lett, társaival induló vállalkozásokkal foglalkoznak.

A Yale-en célja, hogy világméretű társadalmi és környezeti megoldásokba kezdjen. Bendegúz szerint a legfontosabb egy vállalkozás során, hogy kitartónak kell lenni, és minden adandó lehetőséget ki kell használni, ami a vállalkozást előbbre viheti. Tehát az InnoMate program egy remek lehetőség arra, hogy egy leendő vállalkozás alap ötletét kidolgozzák és szakemberek előtt teszteljék.

Egy inspiráló kerekasztalbeszélgetést és karrierorientációst előadást is hallgathattak a diákok saját területükön kiemelkedő emberek részvételével, ahol bebizonyosodott, hogy nincs biztos recept és két egyforma út sem a sikerhez.

A diákcsapatok végül ismét a szakmai zsűri elé álltak és immár a színpadon állva mutatták be projektjeiket, amelyeken október óta dolgoztak. 

 

A szentendrei győzelem

Az öt csapat teljesen különböző ötletekkel állt elő, volt, aki helyi közösségi teret szeretett volna megvalósítani, mások egy különleges retró büfé franchise ötlettel álltak elő, de volt, aki egy online felületet programozott, ami a marketingesek és az ügyfeleik zökkenőmentesebb egymásra találásában segédkezett.

A verseny győztese a szentendrei Sixth Sense csapata lett, akik a látássérültek megsegítését célzó fejpánt ötletét dolgozták ki, ők arra készülhetnek, hogy nagyközönség előtt, a Brain Bar szeptemberi rendezvényén is bemutatkoznak.

A győztes szentendrei csapat öt tizedik évfolyamos fiúból állt, vezetőjük Lorencz Márton volt, felkészítésükben összesen hat pedagógus vett részt az októbertől májusig tartó folyamatban.

„Az ötlet akkor fogalmazódott meg bennünk, amikor problémákra kellett megoldást keresnünk az InnoMate iskolai nyitórendezvényén. Azért a látássérültek közlekedésének veszélyei került nálunk a fókuszba, mert kevés ilyen termék van a piacon. A mi ötletünk alapja egy hasonló elven alapuló, interneten talált próbálkozásból inspirálódott.

A versenyen elért sikerünk a folyamatos érdeklődésből, a megvalósítás izgalmából és motivációjából eredt. Ehhez jött a versenyhelyzetből adódó feszültség, a mentorunk és tanáraink segítsége, és a kecsegtető nyeremény.

Az ötletünket egyedinek tekintjük, mert hasonló technológiára már van példa a piacon, de a mi kivitelezésünk eléggé megfizethető lenne, így azt gondoljuk, hogy népszerűvé válna és gyorsan el is terjedne a piacon.

A 100 ezer forintos nyereményt arra szeretnénk felhasználni, hogy elkezdjük a terveink megvalósítását, elsősorban a prototípus eszköz elkészítését. A Brain Bar előadásunkon is ezt a prototípust fogjuk bemutatni.”

 

A tábor és a teljes program megvalósításához a Lenovo és a Generali a Biztonságért Alapítvány nyújtott anyagi támogatást.

 

Forrás: United Way Magyarország 

Címkék

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok