loader
Készülnek az iskolások is a Föld Órájára

Készülnek az iskolások is a Föld Órájára

A Szentistvántelepi Általános Iskolában már évek óta kiemelt szerepet kap a környezetvédelem. Az oktatók és a diákok részt vesznek a következő várostakarításon, de a Föld Órája programhoz is csatlakoznak.

Az idei tanévben nyerte el az iskola az „Örökös ökoiskola” címet, hiszen már hosszú ideje részt vesznek a város környezetvédelmi programjaiban, illetve szelektíven gyűjtik az intézményben keletkezett hulladékot is.

Már harmadik alkalommal csatlakoznak a nemzetközi Föld Órája programhoz, amit már 2007 óta szervez a WWF. Az akció célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a környezetszennyezésre, a globális felmelegedésre és a túlfogyasztás okozta problémákra.

Az iskolások tavaly fáklyás felvonulással emlékeztek meg a mozgalomról, ami idén sem marad el, azonban előtte hulladékgyűjtést is végeznek több helyen is. A felvonulás március 29-én, este 20 óra 30 perckor kezdődik. 

 

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok