loader
Iskolanyitogató az Izbégi Általános Iskolában

Iskolanyitogató az Izbégi Általános Iskolában

Az ország valamennyi nagycsoportos, iskolaválasztás előtt álló gyermekének szülei most döntik el, hogy mely intézménynek adnak bizalmat. A tanév rendjéről szóló EMMI rendelet szerint az általános iskola első évfolyamára a tanköteles tanulókat 2022. április 21–22-én kell beíratni.

Az Izbégi Általános Iskolában idén is szeretettel várják az érdeklődő szülőket. Az intézmény weboldalán tette közzé, hogy az első alkalommal csak szülők - pedagógusok körben, második alkalommal gyerekekkel közösen, harmadik alkalommal már az osztályba sorolás után, az osztálytanítókhoz kapcsolódva igyekeznek a személyes ismerkedésre lehetőséget teremteni.

A tájékoztatóban továbbá az áll, hogy a találkozásokat a vírushelyzethez igazítják, ezért néhány korlátozást vezettek be idén.

A fent említett alkalmak:

I. alkalom: 2022.03.24. csütörtök – találkozó a Kisbán ház udvarán 16.30-kor. Erre az eseményre családonként csak egy szülőt (anyát vagy apát) várnak. Bemutatkoznak a tanítók, kérdéseket lehet feltenni nekik, bepillanthatnak a leendő tantermekbe.

II. alkalom: 2022.04.12. kedd – a Kisbán ház osztálytermeiben forgószínpad-szerűen kínálnak kézműves foglalkozásokat a jelenleg még nagycsoportos gyermekeknek. Erre az alkalomra már a teljes családot várják, amelyen megismerkedhet egymással a leendő kis elsős és a tanító néni.

III. alkalom: 2022. május 16-20. között - az osztályba sorolás után, az osztályfőnök meghívása alapján (online felületen vagy osztályteremben) találkozhatnak a tanítókkal a leendő elsősök.

Az esetleges változásokról az iskola honlapján tájékozódhatnak.

További részletek, illetve a leendő elsős tanítók és osztályokról szóló információk szintén megtalálhatóak a www.izbegisuli.hu weboldalon.

Forrás: www.izbegisuli.hu

Fotó: szentendre.hu

Címkék

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok