loader
Az iskolákban, óvodákban is egyre több a covidos

Az iskolákban, óvodákban is egyre több a covidos

Az elmúlt napon 12 637 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Magyarországon, meghalt 176 beteg – derült ki a kormányzati tájékoztató portál ma közzétett összesített adataiból.  Bár a járvány már súlyosabb, mint a második hullámban volt, nincs hivatalos adat az iskolák fertőzöttségéről. Az utolsó publikus adatok idén márciusiak (még a tavalyi tanévről), az adatközlést akkor az iskolabezárás szakította meg. Romlott a transzparencia: a negyedik hullámban már nem közölnek központi információt arról, hogy hány iskolában, óvodában van jelen a vírus, és emiatt hány intézményben kellett rendkívüli intézkedéseket hozni. A járvány az iskolákban, óvodákban is terjed, ebben Budakalász sem kivétel. Gyermekorvosaink jelezték, hogy a budakalászi intézményi Covid-helyzet rohamosan romlik, egyre több a megbetegedés. Felhívták a figyelmet a szülők felelősségére, hogy csak tünetmentes, a karanténidőszakot követően is kizárólag egészséges gyermekeket engedjenek közösségbe.  Jelezték, a helyi gyermekorvosi ellátás elérte a kapacitáshatárát, az esetleges felelőtlen magatartás nemcsak a járvány terjedését segíti elő, hanem az orvosok lehetőségét is csökkenti más fontos ellátási igények kielégítésére.

A budakalászi gyermekek számára fenntartott intézmények aktuális Covid jelentése a következő:

  • A Budakalászi Bölcsőde Mályva utcai telephelyén 46 eddig beszokott gyermekből 16-an vannak a bölcsődében, a hiányzók közül hatan igazoltan Covid betegek, a többiek közül kontakt karantén, vagy koronavírus megbetegedés gyanúja miatt hiányoznak. Öt dolgozó fertőződött meg, közülük többen már a jövő héten ismét munkába állhatnak.
  • A Budai úti Bölcsődében 23 beszoktatott gyermekek közül 17 kisgyermek részesül bölcsődei ellátásban, három Covid fertőzött gyermekről van tudomásunk.
  • A Nyitnikék Óvoda Szalonka utcai telephelyén három csoportban rendelt el az Oktatási Hivatal rendkívüli szünetet. Ezekből a csoportokból kontakt személyként 36 gyermek van jelenleg karanténban.
  • A Telepi Óvodában három csoport és két dolgozó került karantén alá.
  • A Patakpart Általános Iskola egyik osztályát érintik a hatósági szabályozások.
  • A Szentistvántelepi Általános Iskolában 10 osztály van karanténban.
  • A Kalász Suliban két osztályra vonatkoznak karantén-szabályok.

Dr. Tündik András budakalászi orvos összefoglalta a felelős magatartás és Covid-helyzet legfontosabb tudnivalóit: https://www.budakalasz.hu/wp-content/uploads/2021/11/COVIDosszefoglalo-1.pdf?x78874

Dr. Tordas Dániel Facebook oldalán olyamatosan olvashatnak a gyermekeket érintő aktuális hírekről, közleményekről, tanácsokról és a rendelő protokolljáról.

Vigyázzunk magunkra és egymásra!

 

Forrás: budakalasz.hu

Címkék

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok