loader
A netezés netovábbja

A netezés netovábbja

Egy globális kampány részeként, ma már több mint 60 országban - köztük Magyarországon is – megrendezik a Biztonságos Internet Napját. A minden évben a második hónap második hetének második napján megtartott esemény célja, hogy felhívja a szélesebb közönség, ezen belül is elsősorban a fiatalok és gyermekek figyelmét a mobiltelefonok és online technológiák tudatosabb és biztonságosabb használatára. 

Ismert tény, hogy a gyermekek, fiatalkorúak – főként pihenés, kikapcsolódás céljából – szabadidejük nagy részét internetezéssel töltik a számítógép előtt. Az iskolai programjaink során is megdöbbenve tapasztaljuk, hogy már az alsós kisgyerekek is rendszeres Internet használók, naponta gyakran órákat „lógnak a neten”. A gyerekek jól kiismerik magukat a világhálón, a szülők pedig gyakran nem is tudják, hogy miféle veszélyeket rejt a virtuális világ. Csalók, adathalászok, zaklatók és pedofilok prédái lehetnek a gyermekek. 

Fontos, hogy a szülők, tanárok rendszeresen beszélgessenek a gyermekekkel internetezési szokásaikról és arról, hogy miként lehetnek online is biztonságban.

Ehhez adunk most néhány tanácsot:
1. Kérdezze meg a gyermeket, hogy milyen honlapokat szeret nézegetni és milyen célból! 
2. Kérdezze meg, mit tesz az adatai védelme és a biztonságos internetezés érdekében! Előfordult-e, amikor úgy érezte, hogy bántja vagy zavarba hozza egy információ, beszélgetés,  kép vagy videó? Beszélgessen vele arról, hogyan előzheti meg legközelebb ezeket a helyzeteket, illetve mit tehet ilyen esetekben! 

3. Gondolja végig, mire használja az internetet Ön és mire a gyermek! Van olyan tevékenység, amit felnőtt és gyermek együtt végezhetnének az interneten? 
4. Kérdezze meg a gyermeket, tudja-e, hogy baj esetén hova fordulhat, amennyiben olyan tartalomra bukkan, amely pedofil, erőszakos, idegen- és fajgyűlöletre uszít, drogfogyasztásra csábít vagy hozzájárulása nélkül sértő módon hozzáférhetővé tett tartalomra vagy egyéb sértő tartalomra bukkan. 

Ilyen esetekben a BIZTONSÁGOS INTERNET HOTLINE-tól kaphat segítséget:http://www.biztonsagosinternet.hu 


PMRFK Bűnmegelőzési Osztály

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok