loader
Szobrot állítanak Szántó Piroska emlékére

Szobrot állítanak Szántó Piroska emlékére

Szántó Piroska festő és grafikus munkáit jelenleg a MűvészetMalomban nézhetik meg az Alkotó és Múzsa kiállításán. De állandó emléket is állítanak a művész tiszteletére születésének 100. évfordulóján.

Az emlékszobor ünnepélyes alapkő letétele december 7-én 15 órakor lesz. A szobor a 11-es út és a Hold utca kereszteződésénél lévő kis téren kap majd helyet. A jelenlévőket a Társaság az Élhető Szentendréért Közhasznú Egyesület elnökségi tagja, ifj. Lator László köszönti, az alapkövet pedig Dr. Dietz Ferenc polgármester és Fülöp Zsolt TESZ-es képviselő együtt helyezi el.

Szántó Piroska 1937-ben Bálint Endre hívására jött először Szentendrére, ahol a Korniss Dezső és Vajda Lajos körül csoportosuló fiatalok köréhez csatlakozott. Ettől kezdődően haláláig a szentendrei művészélet szereplője. 1945-től 1948-ig, feloszlásáig az Európai Iskola tagja volt.  Életművét a Szombathelyi Képtárnak ajándékozta 1988-ban. Irodalmi értékű elbeszéléseiben életének fordulópontjairól vall és kortársainak állít emléket.

 

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok