A Városnapi Sétálj Budakalász rendezvénysorozat részeként Budakalász kórusa, a Méhes Imre Kórus a Kalász Művészeti Iskolával, azaz a KAMI-val közösen szeptember 2-án, szombaton, 15 órától koncertet ad a szentistvántelepi Szent István Templomban (Széchenyi u. 51.) „Magyar szerzők a capella kórusművei Kodálytól a jelenig” címmel. A programban elhangzanak megzenésített ismertebb költemények például Tóth Árpádtól vagy Petőfi Sándortól, illetve műsorra tűzik többek között a ma is Budakalászon élő zeneszerző, Csemiczky Miklós egyik alkotását is. Orosz Erzsébet karnagy és a KAMI intézményvezetője, Hermeszné Uracs Mónika minden kedves érdeklődőt szeretettel vár az előadásra.
Tervezett program:
- Kodály Zoltán: Horatii carmen – A szép énekszó múzsájához
- A Kalász Alapfokú Művészeti Iskola délszláv tamburamuzsikája Koller Dániel tanár úr és növendékeinek közreműködésével
- Barabás Árpád: Madármarasztaló
- Csemiczky Miklós: Három noktürn I. – Est
- Orbán György: Ave Maria
- Rieding: Andante – A Kalász Alapfokú Művészeti Iskola növendéke, Lovas Lívia hegedűjátékát orgonán kíséri az édesanyja, Lovas Bettina
- Tóth Árpád: Lélektől lélekig
- Orosz Erzsébet: Hiány
- Bárdos Lajos: Az árgyélus kismadár
- Farkas Ferenc: Pataki diákdalok
Fotó: Méhes Imre Kórus
Kommentek