Fesztivált nyitott meg fellépésével a budakalászi Alpenrose

Fesztivált nyitott meg fellépésével a budakalászi Alpenrose

Tirolban jár az Alpenrose Tanzgruppe a múlt hét végén. A tánccsoport tagjai a tavalyi jubileumi fesztivált követően idén újra fantasztikus napokat élhettek át együtt Mayrhofen-Zillertalban, osztrák barátaik meghívására, ahol táncról, zenéről, hagyományőrzésről, kapcsolatépítésről szólt a helyi Ursprung Buam nevű zenekar ünnepe.

Mayrhofen mezőváros Ausztriában, Tirolban található. Arról is ismert, hogy itt található a téli szezonban Zillertal sírégió legnagyobb egybefüggő síterülete. A gyönyörű település 633 méteres tengerszint feletti magasságban helyezkedik el, lakosainak száma közel négyezer fő. Ide kapott meghívást a július 13-ai hétvégére az Alpenrose Tanzgruppe. A fellépés természetesen remekül sikerült, a stadionhangulatú megnyitó esten hatalmas ováció fogadta a magyar csoport táncát. „Nagyon-nagy dolog volt számunkra, hogy megnyithattuk a fesztivált…és annyira érdekes volt, mert a fiatalok fölálltak a padra, voltak akik felmentek az asztalokra, hogy velünk tapsolják az ütemet…. nagyon-nagy volt az izgalom …….hogy ez egy magyar csoport, amely tiroli táncot táncol - és jól táncolja!” – emlékezett vissza a felemelő pillanatokra az Alpenrose Tanzgruppe vezetője, Reich Tamás. 

A tánccsoportnak nem csak nagy megtiszteltetés volt, hogy egyedüli külföldről érkezett fellépőként részt vehettek az Ursprung zenekar ünnepén, de kiváló alkalom is arra, hogy kirándulást tegyenek a kánikula után enyhülést nyújtó Penken hegyen, 18-19 C’ –os klímában, közel 2000 méteren lévő felhők magasságában.

Beérett tehát a sok-sok gyakorlás gyümölcse, nem hiába tölti az Alpenrose Tanzgruppe a nyár jó részét is próbanapokkal. „Egy ilyen felejthetetlen kirándulás, nemzetközi porondon való fellépés hatalmas töltekezést ad a táncosoknak” – tette hozzá a beszámolóhoz Reich Tamás, megköszönve az utazás anyagi támogatását a budakalászi Német Nemzetiségi Önkormányzatnak.

Címkék: ,