loader
Bogyó és Babóca gyermekrajz pályázat Budakalászon

Bogyó és Babóca gyermekrajz pályázat Budakalászon

A Magyar Kultúra Napján Bogyó és Babóca filmeket vetítenek majd a Művelődési Házban, és beszélgetés lesz M. Tóth Géza rendezővel is. Ehhez kapcsolódóan rajzpályázatot is hirdettek.

A határidő ugyan rövid, de mivel a kicsit jól ismerik Bogyót és Babócát, a két népszerű magyar mesehőst, így nem lesz nehéz dolguk. Mindössze annyi a feladat, hogy olyan festményeket és rajzokat készítsenek,melyek a Bartos Erika által megalkotott Bogyó és Babóca történetekkel és a történetek szereplőivel kapcsolatosak. A versenyben 3-10 éves kor közötti gyerekek vehetnek részt.

Az alkotásokat január 20-ig, hétfőig várják, melyeket a Művelődési Házban és az óvodákban is leadhatnak.

Az értékes díjakat a KEDDshop ajánlja fel, az első 3 helyezett Bogyó és Babóca termékekből összeállított csomagot kap. A díjakat M. Tóth Géza, a Bogyó és Babóca animációs filmek rendező-producere, a KEDD Animációs Stúdió vezetője adja át. Az eredményhirdetés és díjkiosztás január 22-én 17.30-kor a Kós Károly Művelődési Ház Nagytermében lesz.

A Magyar Kultúra Napi rendezvényekről itt olvashat. 

 

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok