November harmadik hete a magyar népdal és a népköltészet ünnepe.

Ekkor ünnepeljük a legszebb hagyományainkat őrző, dalokat, szép szokásokat, meséket és emlékezünk azokra, akik őseink örökségét összegyűjtötték és továbbadták a mai nemzedékeknek: Bartók Bélára, Kodály Zoltánra, Kallós Zoltánra, Rajeczky Benjáminra, Sebő Ferencre, Erdélyi Jánosra, Vikár Bélára és a többi nagyszerű értékmentőre - emlékeztetnek a budakalász.hu oldalon.

A magyar népdal, a néptánc és a népköltészet a legfontosabb, legerősebb kulturális gyökereink. Őseink számára az élő szó és az élő zene jelentette a szórakozás, a művelődés és a tapasztalatok továbbadásának módját. A népdalok éneklése, a közös mesemondás, a tánc szervesen beépült a magyarság életébe. Évszázadokon keresztül az emberek esténként vagy ünnepnapokon összegyűltek, közösen énekeltek, meséket, történeteket mondtak. Az erős közösségek, tartós emberi kapcsolatok észrevétlenül alakultak, formálódtak általuk és őrizték a régi idők emberének örömét, bánatát, gondjait és boldog pillanatait.

A tudományos magyar népzenekutatás kezdetét 1905-től, Kodály mátyusföldi gyűjtésétől számítjuk. Ez indította csatlakozásra Bartók Bélát is. Együttműködésükről Kodály így írt: „1905-ben az Ethnographiában megjelent első gyűjtésemet, majd 1906-ban megjelent dolgozatomat… nagy figyelemmel tanulmányozta, behatóan kérdezősködött a gyűjtés módjáról, a néppel való érintkezésről. Megismerkedett a fonográffal. Saját rendszeres gyűjtése Vésztő környékén kezdődött …” Első közös kiadványuk, a Magyar népdalok (1906) volt.

A néptánc, a népzene és a mesemondás körül manapság is erőteljes, baráti közösségek formálódnak, kiváló példa erre a budakalászi Lenvirág Táncegyüttes közössége. A saját hagyományaink megismerése, a közösséghez tartozás morális tartást és lelki támaszt ad, aminek a mai világban nagy hasznát vehetjük.

Forrás: budakalasz.hu