loader
Vasút sori óvoda – tavasz végére befejeződhetnek az elektromos munkálatok

Vasút sori óvoda – tavasz végére befejeződhetnek az elektromos munkálatok

Új szakaszhoz érkezett a Vasút soron épülő óvodai beruházás. Transzformátorállomás telepítésével és földkábelfektetéssel folytatódik az elektromos hálózat fejlesztése a területen. Március végéig az érintett járdaszakaszt lezárják, arra kérik a környéken közlekedőket, hogy fokozott figyelemmel járjanak el.

Forián-Szabó Gergely alpolgármester múltheti megkeresésünkre tájékoztatást adott az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye városunkban épülő új óvodájának aktuális helyzetéről. Reményét fejezte ki az iránt, hogy idén tavasszal be tudják vezetni az áramot a területre. Az építkezés során felmerülő problémák gyökerei az E-On részéről feltorlódott feladatokban és az eszközök beszerzése körül mutatkoztak – tudtuk meg –, de Dr. Göbl Richárd polgármester és az építtető Esztergom-Budapesti Főegyházmegye egyik vezetője sikeres közbenjárásának köszönhetően felgyorsultak az események – emelte ki Forián-Szabó Gergely.

- Az E-On vezérigazgatójának írt levélhez támogatóként csatlakozott Dr. Vitályos Eszter, térségünk országgyűlési képviselője, és Soltész Miklós államtitkár. Ez a megkeresés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy felgyorsultak az események az építkezésen – tette hozzá.

A közművek bevezetését követően a város vállalta az épület körüli járda és az út felújítását, amire akkor kerülhet sor, ha az összes közművet bevezetik az ingatlan területére – emelte ki Forián-Szabó Gergely. Az alpolgármester bízik abban, hogy az óvodai beiratkozás április végén esedékes időpontjára nem lesz kérdéses az őszi indulás.

Mindezek érdekében március 13-án az Esztergom-Budapest Főegyházmegye Intézményfenntartójának, valamint Budakalász Város Önkormányzatának és a kivitelező cégnek a képviselői egyetértésre jutottak a következőben:

- Amennyiben el kell halasztani a nyitást a működési engedély kiadása körüli fennakadások miatt, fontosnak tartják egy átmeneti megoldás felkínálását az érintett családok számára. Ebben az esetben a néhány hónapos technikai csúszásból adódóan átmenetileg egy másik létesítményben helyeznék el a leendő Vasút sori óvodás gyerekeket – tudtuk meg Budakalász Város Önkormányzatának kabinetvezetőjétől, Péterffy Gábortól.

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok