Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UN Tourism) kezdeményezésére a turisztikai ágazat 1980 óta minden évben szeptember 27-én ünnepli a Turizmus Világnapját. A Visit Hungary az ágazat társadalmi és gazdasági jelentőségét hangsúlyozva rámutatott, mintegy 400 ezer család megélhetését biztosítja a turizmus, amely egyben a GDP több mint 12%-át is adja. A nyáron közel 7 millió vendéget fogadtak a magyar szálláshelyek, ami 8,6%-kal magasabb még a tavalyi rekordévinél is. De csúcsok dőltek meg az év első nyolc hónapjában is: az országos vendégforgalom a tavalyit közel 11%-kal múlta felül, Budapesten pedig még ennek is a kétszeresével, több mint 22%-kal bővült.
Ezen a napon különleges figyelem irányul az ágazatra, amely a gazdaság új fellendülésének egyik legfontosabb hajtóereje. A központi költségvetés bevételeinek több mint 10%-át a turizmushoz kapcsolódó fogyasztás és foglalkoztatás eredményezi. Az idei II. negyedév szolgáltatás-külkereskedelem egyenlegének 2,9 milliárd eurós aktívumához pedig 925 millió euróval járult hozzá a szektor, a pozitív egyenleg mintegy harmadát biztosítva.
Amint a Visit Hungary felhívta a figyelmet, az ágazat erőteljes növekedését mutatja az is, hogy soha nem pihentek annyian a hazai szálláshelyeken a főszezonban, mint idén. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján a közel 7 millió vendég csaknem 9%-kal több a tavaly nyárinál. Az általuk eltöltött csaknem 18 millió vendégéjszaka pedig közel 3%-kal haladta meg az előző évit. A nyári rekordból a főváros alaposan kivette a részét: Budapestre mintegy 2 millió vendég érkezett, ötödével több, mint 2023 nyarán. A Balaton is különösen népszerű volt, június-augusztusban 1,7 milliónál is többen keresték fel, ami 6,2%-kal túlszárnyalta az egy évvel ezelőtti értéket. A térség szálláshelyein pedig még a fővárosinál is 20%-kal több, 5,5 millió vendégéjszakát regisztráltak.
A turisztikai konjunktúrának köszönhetően az első nyolc hónapban is az előzetes várakozások felett teljesített az ágazat. Összesen 12,5 millió vendég 31,5 millió éjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken, ami a tavalyi vendégéjszakákat is meghaladja 5,5%-kal. Idén Budapest és a beutazóforgalom húzta legjobban a turizmust. Míg ugyanis a vendégforgalom augusztus végéig országosan közel 11%-kal, addig Budapesten 22,1%-kal bővült. Sőt, a fővárosban a nemzetközi turisták 23%-os bővüléssel szárnyalták túl az előző évit. Vidéki térségeinkben is közel 6%-kal többen fordultak meg, a Balaton vendégszáma több mint 8%-kal alakult a tavalyi évi felett.
A kiemelkedő forgalmi adatoknak köszönhetően a szálláshelyek bevételei már az év első nyolc hónapjában túllépték a
693 milliárd forintot, és infláció feletti mértékben, 13%-kal nőttek a tavalyi azonos adatokhoz képest. A vendéglátóhelyeken pedig közel 12%-kal többet, összesen 1 351 milliárd forintot költöttek a vendégek.