A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan, 2025-ben is 600 millió forintos támogatási keretet oszt szét a katasztrófavédelem az önkéntes tűzoltó egyesületek között. A forrás a központi költségvetés fejezeti kezelésű előirányzatából származik.
Az idei pályázatra 653 egyesület adott be igényt, összesen több mint 546 millió forint értékben. A támogatás célja, hogy hozzájáruljon a szervezetek zavartalan működéséhez, segítse gépjárművek felújítását, tűzoltóeszközök és szakfelszerelések beszerzését, valamint a technikai fejlesztéseket.
A pályázatokat elbíráló bizottság munkájában a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársai mellett a Magyar Tűzoltó Szövetség által delegált tagok is részt vettek. A testület tagjai egyhangúan fogadták el a támogatási keretösszeg felosztásának alapelveit.
Támogatást kapott többek között Budakalászon a Budakalászi Készenléti Önkéntes Tűzoltó és Önkéntes Mentőszervezet, Polgárőr Egyesület Budakalász és a Lupa Egyesület.
Szentendrén támogatást kapott a Szentendre Város Önkéntes Tűzoltó Egyesület.
A végleges javaslatot az országos katasztrófavédelmi főigazgató jóváhagyta. A nyertes pályázók a támogatás egy részét működési költségekre fordíthatják, más részéből saját maguk szerezhetnek be szakmai eszközöket, illetve felújíthatják szertáraikat vagy technikai berendezéseiket.
Emellett természetbeni juttatásként EDR rádiók is kiosztásra kerülnek a sikeresen pályázó egyesületek között.
Forrás: katasztrofavedelem.hu
Fotó: Szőke Péter BM OKF