loader
Szerb helységnévtáblák kerülnek ki a bevezető utak mellé

Szerb helységnévtáblák kerülnek ki a bevezető utak mellé

Szerb helységnévtáblákat raknak ki a bevezető utak mellé. Március elején az önkormányzat vendége volt Alexov Lyubomir, a Magyar Országgyűlés szerb nemzetiségi szószólója. A találkozón a Szerb Ortodox templom felújításán kívül több más kérdés is szóba került, egyebek mellett a szerb helységnévtáblák régóta húzódó ügye is. A városgondnokság munkatársai ma elkezdték a szerb nyelvű táblák kihelyezését.

"Budakalászon a török hadjáratok elől menekülve a XVII. század végén települtek le az első szerb családok. Város a XIX. század második felére a német betelepülésnek köszönhetően vált először két, majd az egyre nagyobb számú magyar beköltözőnek köszönhetően már három etnikumúvá. A XX. század elejétől már nemcsak a németek, de a magyarok lélekszáma is meghaladta a szerbekét, a II. világháborút követően pedig az akkor már kis létszámú szerb közösség tovább zsugorodott, ám a hívők ma is büszkén gyakorolják vallásukat. A rendszerváltozást követően a budakalászi szerb ortodoxok az államosításkor elvett épületeiket is visszakapták, köztük a település legrégebbi épületei közé tartozó egykori parókiát is." - olvasható a városi honlapon.

 

Forrás: budakalasz.hu

Címkék

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok