loader
Mise és házszentelés a Kalászi Idősek Klubjában

Mise és házszentelés a Kalászi Idősek Klubjában

Varga Zoltán atya, a Szent Kereszt felmagasztalása templom plébánosa misét tartott és egyúttal felszentelte a Kalászi Idősek Klubját hétfő délelőtt. Az eseményen részt vett Forián-Szabó Gergely alpolgármester és dr. Deák Ferenc jegyző, valamint Bereczky Judit református lelkész is.

„A klubvezetővel egyeztetve most már havonta van valamilyen hitélettel kapcsolatos esemény az Idősek Klubjában, egyszer a református lelkész úr, Bereczky Örs tart istentiszteletet, egyszer meg én szentmisét.” – tudtuk meg a plébánostól.

A klubtagok ezúttal is nagy szeretettel fogadták az atyát. Előkerült a Húsvét alkalmára kézzel hímzett terítő, amely azóta a liturgia fontos és nagybecsben álló kellékévé vált. A plébános nem a napi misét celebrálta, a hallgatósághoz igazította mondanivalóját és a napi aktualitásokról sem feledkezett meg.

„Még ha olykor tehetetlennek érzik magukat az idősek, az imádsággal ők is felléphetnek a körülöttünk lévő békétlenség ellen.” – hangsúlyozta beszédében Varga Zoltán atya. A mise alatt a plébános kérésére és a klubtagok támogatásával Forián-Szabó Gergely alpolgármester olvasott fel.  A szertartás részét képezte az áldozás is, majd az esemény végén Varga Zoltán plébános felszentelte a Kalászi Idősek Klubját, beleértve annak dolgozóit és a klub látogatóit.

„Lesz néhány imádság, majd ezt követően szenteltvízzel körbejárjuk az épületet.” – ismertette stábunkkal a szertartás menetét az atya.

A Kalászi Idősek Klubjának legközelebbi programja – Janurikné Csonka Erika klubvezető tájékoztatása szerint – egy váci kirándulás lesz. Ennek apropóján a szentmisét és a ház megáldását követően Varga Zoltán atya még elidőzött kicsit a hívek között és kedves történeteket osztott meg velük a katolikus püspöki székhelyen töltött gyermekkoráról. Az eseményről készült összefoglalónkat megtekinthetik a Budakalász MA című hírműsorunkban 19.00 órai kezdettel.

                                                

Címkék

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok