Szombaton átadták a felújított Zöldsziget Cserkészházat, ami a Vidra SE és a Közösjég működésének biztosítása mellett a 1111-es számú Szent István Cserkészcsapatnak is otthont ad. A rendezvényt Dr. Wettstein András, a cserkészcsapat alapítója nyitotta meg, majd Varga Zoltán plébános felszentelte az épületet. Az ország egyik legnépesebb cserkészközössége jelenleg is több mint négyszáz budakalászi gyermek testi-lelki neveléséről gondoskodik. Az önkéntes, politikamentes, ifjúságnevelő mozgalom célja egy jobb világ építése. A Zöld Sziget Cserkészház felújítása 2021-ben indult. Az alsó szint a téli időszakban a korcsolyapályát szolgálja, és a Vidrák Jégkorongcsapat működését. A felső rész a több mint 40 őrs közösségi tevékenységeinek ad teret.
„A sikeres TAO-pályázatot, a 30 % önrészt kiegészítette az önkormányzat 25 millió forinttal, és így összesen 200 millió forintos beruházás valósult meg, aminek a felét állta a cserkészalapítvány a pályázatokból, a másikat a Vidra Sportegyesület.” – foglalta össze a beruházás költségvetési hátterét a TV Budakalász szerkesztőjének Dr. Wettstein András.
Hatéve játszik fontos szerepet a budakalászi sportéletben a Vidra SE. Eleinte egy 8-10 fős cserkészcsapatból álltak, mára több mint hetven játékosuk van négy korosztályban. A kispályás országos tornákon egyre jobb eredményekkel és egyre ügyesebb játékosokkal szerepelnek.
„Úgy hívjuk magunkat, hogy kinevelő egyesület: amikor eljön az ideje, átadjuk a nagyobb klubknak a tehetségesebb játékosainkat, akiknek van jövője ebben a sportban, de nagyon szeretnek idejárni a gyerekek.” – árulta el Gál Tamás, a Vidra Sportegyesület vezetője.
A résztvevőknek egy rövid házbejárás keretein belül lehetőségük volt megtekinteni a kész épületet, majd a Vidra SE jégkorong bemutatója után egy közös ebéddel készült a cserkészcsapat és a Vidra SE szülői közössége az egybegyűltek számára. A programot szabad korcsolyázás zárta.
A cserkészházátadóról részletesen beszámolunk egy későbbi magazinműsorunkban, míg a TV Budakalász ma esti híradójában láthatják az esemény rövid összefoglalóját 19.00-i kezdettel.
Kommentek