Megújul a Béke sétány – folytatódik a közösségi tervezés!

Megújul a Béke sétány – folytatódik a közösségi tervezés!

A közösségi tervezés célja, hogy a tervek és majd a kivitelezés a helyben élők igényei és szempontjai alapján történjen. A Béke sétány Budakalász fontos zöldfelülete, a Szentistvántelep központja. A város régóta tervezi a park elrendezésének, infrastruktúrájának újragondolását, a parki minőség erősítését. Jövő héten az első alkalmon elhangzott javaslatokat összegzik a résztvevők, és közösen kiválasztják, hogy mire van a legnagyobb igény, valamint ezekből mi tud megvalósulni - olvasható a város hivatalos weboldalán.

A város közösségi tervezéssel és szakértők bevonásával többlépcsős módon tervezi felújítani a Béke sétányt. Az előzetes, kérdőíves felmérés után április 10-én közel negyven környékbeli lakos a polgármester, az alpolgármester, a főépítész, valamint a megjelent önkormányzati képviselők részvételével osztotta meg egymással a sétány megújítására vonatkozó ötleteit. A Telepi Óvoda tornatermében megtartott első alkalmon a kérdőíves felmérés eredményéről a munka szakmai hátterét adó Pagony Tájépítész Iroda munkatársai számoltak be, majd a résztvevők kisebb csoportokban vitatták meg a sétány fejlesztésére vonatkozó legfontosabb kérdéseket és az elvárásokat.

A résztvevők egyöntetű véleménye szerint a park intim, zöldövezeti jellegét mindenképpen meg kell őrizni. A járdák és utak rendbetételét mindannyian egyformán szorgalmazták, de az autós forgalom korlátozása, a kutyasétáltatás és az illemhely létesítése már megosztotta a jelenlévőket. A résztvevők fontosnak tartották, hogy minél több olyan fejlesztés jöhessen létre, amelynek köszönhetően több módon aktív pihenéssel tölthessenek időt a parkban. Emellett lényeges szempont volt az is, hogy az arra járók ne csupán áthaladjanak a parkon, hanem legyen megfelelő helye és tere a találkozásoknak, beszélgetéseknek. A hangos tevékenységet magában rejtő vagy odavonzó programokat, elfoglaltságokat érthetően senki sem támogatta. Az első közösségi tervezési alkalmon elhangzottakból a Pagony Tájépítész Iroda összefoglalót készített.

A második közösségi tervezési alkalmat május 15-én csütörtökön a Faluházban tartjuk, amikor az április 10-én elhangzott javaslatokat összegzik a résztvevők, és közösen kiválasztják, hogy mire van a legnagyobb igény, valamint ezekből mi tud megvalósulni. A tervező cég ezt követően készíti el a koncepciótervet, amelyet várhatóan szeptember közepén ismerhetünk meg.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk május 15-én csütörtökön 17 órára – ezúttal a Faluházba! Kérjük, részvételi szándékát itt jelezze.

 

Forrás: budakalasz.hu

Megújul a Béke sétány – folytatódik a közösségi tervezés!