loader
Megbízás az állatok szabályozott kilövésére

Megbízás az állatok szabályozott kilövésére

A Budakalászi Polgármesteri Hivatal – a Szentendrei Rendőrkapitányság engedélyével – az állatok szabályozott kilövésére adott megbízást a kiskertekben károkat okozó, túlszaporodott vadállomány visszaszorítása érdekében - olvasható Budakalász város hivatalos honlapján.  A közleményben arról is tájékoztatnak, hogy a vadászat területe a város belterülettel közvetlenül határos, beépült és részben lakott kiskertes– és mezőgazdasági művelés alatt álló rész; az érintett cím: Fácán köz 9.

A hirdetményben ismertették: a vadászatok ideje 2022. december 1. és 2023. február 28. közötti időszakban délután 16 óra és reggel 6 óra között lesz. Mindenkit arra kérnek, hogy ebben az időszakokban a fenti területeken lehetőség szerint ne tartózkodjon. Amennyiben erre mégis szükség van, az arra járók mindenképpen viseljenek a környezettől jól elkülönülő színű, lehetőség szerint fényvisszaverő felülettel rendelkező ruhadarabokat (pl. láthatósági mellény és sapka) – hívják fel a figyelmet a portálon. Kérik továbbá, hogy a kutyákat, egyéb állatokat kizárólag pórázon, kötélen sétáltassák, vezessék; valamint a környéken haszonállatot tartók fokozottan figyeljenek jószágaikra, hogy azok felügyelet nélkül ne hagyhassák el jól körülhatárolt (villanypásztor, karám) területüket és állataikat sötétedés előtt vezessék szálláshelyükre.

A vadászattal kapcsolatosan a Polgármesteri Hivatal kapcsolattartója: Hágel Ferenc, telefon: +36 (26) 340-266, a vadászat irányítója: Horváth Zoltán – derül ki a hirdetményből.

 

Forrás: budakalasz.hu

Fotó: pixabay

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok