Lemondott a jegyző

Lemondott a jegyző

Dr. Deák Ferenc benyújtotta a lemondását. A jegyző arról is tájékoztatott, hogy első fokon – nem jogerősen – pénzbüntetésre ítélte a bíróság.

2020. augusztusában egy bangladesi férfi belefulladt a Lupa-tóba. A tragédiát követően értesítették a hozzátartozókat, akik a nagykövetségen keresztül kérték a holttest soron kívüli hazaszállítását, hiszen az iszlám vallás hagyományai szerint a halottat a lehető leghamarabb el kell temetni.

A Külügyminisztérium megkereste dr. Deák Ferenc jegyzőt és jelezte, hogy Ferihegyről hamarosan indul egy repülőgép, de a halottat csak halotti anyakönyvi kivonat birtokában lehet Magyarország területéről elszállítani.

A minisztérium és a konzulátus sürgetésére a polgármesteri hivatal vezetője mindent próbált megtenni annak érdekében, hogy a dokumentum elkészüljön és a holttest mihamarabb hazajusson. Az akkori anyakönyvvezető szabadságon volt, csak telefonon lehetett elérni. A jegyző ezért úgy döntött, hogy „távirányítással” próbál intézkedni: a munkatárs nevében belépett az anyakönyvi rendszerbe és telefonos segítséggel kiállította a halotti anyakönyvi kivonatot. Ez azonban szabálytalan volt.

Az ügyben előbb a Kormányhivatal vizsgálódott, majd egy feljelentés alapján bírósági eljárás indult. Több év elteltével mostanra született meg a bíróság elsőfokú döntése, amiben a jegyzőt pénzbüntetésre ítélték.

Bár a bírósági döntés nem jogerős, fellebbezésnek van helye, a mai napon dr. Deák Ferenc lemondott hivataláról. A jegyzői feladatokat átmenetileg dr. Papp Judit aljegyző látja el. A hivatalvezetői posztra rövidesen pályázat jelenik meg.

Forrás: budakalasz.hu

Foto: budakalasz.hu