Lázárinfó Szentendrén: fókuszban a HÉV, az elkerülő út és a 11-es főút

Lázárinfó Szentendrén: fókuszban a HÉV, az elkerülő út és a 11-es főút

Tegnap este Szentendrén folytatódott Lázár János építési és közlekedési miniszter országjáró fórumsorozata, a Lázárinfó. A hetedik eseménynek a HÉV végállomás melletti P+R parkoló adott otthont, ahol többi közt a térség közlekedési problémáiról és fejlesztési lehetőségeiről esett szó. A fórumon a TV Budakalász stábja is jelen volt.

A rendezvényt Vitályos Eszter, a térség országgyűlési képviselője és kommunikációért felelős államtitkár nyitotta meg. Kiemelte: még a 2022-es választások idején készült egy térségfejlesztési stratégia, amelynek legfontosabb eleme a közlekedés fejlesztése.

A fórumon felszólalt Péterffy Gábor, Budakalász kabinetvezetője is, aki üdvözölte a HÉV-felújítással kapcsolatos előrelépéseket. Hangsúlyozta: Budakalászon ez az egyetlen tömegközlekedési lehetőség, így különösen fontos számukra a korszerűsítés.

A miniszter bejelentette: még az idén szeretnék aláírni a H5-ös HÉV pályafelújításáról szóló szerződést. Emellett kitért arra is, hogy bár korábban ígéretet tettek a Szentendrén áthaladó, mintegy hat kilométeres 11-es főúti szakasz megújítására, ez eddig nem valósult meg. Az előkészítéshez Vitályos Esztert kérte fel, hogy kezdjen egyeztetést a városvezetéssel.

A Lázárinfó következő állomása Dombóvár lesz: május 15-én, csütörtökön 17:30-kor várják az érdeklődőket a Múzeumkertben.