loader
Hatósági zárlat alá kerültek a méhészetek a környező településeken

Hatósági zárlat alá kerültek a méhészetek a környező településeken

Az Élelmiszerlánc-felügyeleti Hatóság Budakalász a 11-es főúttól nyugatra eső területére mézelő méhek nyúlós költésrothadása fertőző betegség miatt települési zárlatot rendelt el a mézelő méhekre, azok termékeire, valamint a velük érintkezésbe került ragályfogó tárgyakra-olvasható Budakalász Város Hivatalos honlapján. Méhcsaládok százait pusztíthatja el évente a nyúlós költésrothadást okozó baktérium. Mivel a betegség spórái igen nehezen irthatók ki, a betegség nagyon ragályos, ezért szükséges a fertőzött méhek elpusztítása, majd a méhészet kaptárainak, méhészeti felszerelésének elégetése-adta hírül a portál.

A veszélyeztetett területeken a zárlat ideje alatt tilos a mézelő méhek, termékeik, a velük érintkezésbe került eszközök elszállítása, méhek beszállítása. Vándorméhészek letelepedése sem engedélyezhető. A zárlat enyhítéséről, illetve feloldásáról szintén a Hivatal intézkedik. A községi zárlat alatt álló valamennyi méhészet méhcsaládját – nyúlós költésrothadás szempontjából – hatósági állatorvosnak vagy a méhegészségügyi felelősnek meg kell vizsgálni-hívta fel a figyelmet a weboldal.

 

Forrás: budakalasz.hu

Fotó: pixabay

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok