„A természetet az embereknek nem védeni, hanem békén hagyni kellene!” – szokták hangoztatni a zöld aktivisták. A sokat idézett mondat elhangzott az Ökoparty Filmklub legutóbbi eseményén is, a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárban, ahol a Bükkös-patak jelenlegi helyzetéről és a fenntartható jövőjéről beszélgettek a meghívott civil szakemberek és az érdeklődő szentendrei (többnyire patakparti) lakosok. Tarnóczy Mariann az Ökoparty Filmklub vezetője két filmet vetített le a jelenlévőknek. Az első a patakok élővilágát ismertette meg a nézőkkel, a második, 2005-ös kisfilm pedig a Bükkös patak tanösvényt mutatta be. A természetfilmek után egy friss fotósorozatot láthatott a közönség a kerékpárút szélesítése során megkárosított patakparti környezetről. A látottak és az erős kontraszt elindította az eszmecserét a jelenlévők között. „Elkezdünk beszélgetni arról, hogy ennek a kerékpárútnak a létrehozása a patak élővilágát mennyiben érintette, hogy fog tudni a természet regenerálódni, mert számos fa lett kivágva, aminek nem örülünk, - és mit tudunk mi tenni annak érdekében, hogy a patak helyreállítását segítsük, ezért hívtunk ma ide szakembereket” – mondta Tarnóczy Mariann szervező, az Ökoparty Filmklub vezetője.
Az eszmecserén sorra elmondták véleményüket, tanácsaikat és javaslataikat a meghívott civil szakemberek: Dukay Igor természetvédelmi mérnök, Kriska György az ELTE Vízi Ökológiai Intézetének docense, Emődy Barbara a Magyar Kerékpárosklub Közlekedési Munkacsoportjának vezetője, Malatinszky Ákos a MATE Természetvédelmi Intézet docense, és Ádám Szilvia a WWF regionális vizes csapat munkatársa. A jelenlévők mindannyian egyetértenek abban, hogy a Szentendrei Bükkös patak ritka jelenség Magyarországon, a belvárosban futó természetes medrével, élővilága és fás környezete szépségével. Ezt az egyediséget kívánják a természetkedvelő lakók mellett a ZöldEndre szervezet harcosai is az értelmetlen rombolástól és természetkárosítástól megóvni. A beszélgetés részesei nehezményezték a városvezetés részéről a kommunikáció hiányát, a be nem tartott ígéreteket és a szakvélemények megkerülését. Elhangzottak olyan gondolatok, hogy „A biciklizés is fontos, de itt most a pataknak kell szurkolni!” és hogy „A patakparton élő lakóknak figyelemmel és fegyelemmel kell óvniuk környezetüket!”
Összefoglalónk az Ökoparty Filmklub eseményéről ma este 19 órakor kerül adásba a TV Szentendre Szentendre MA című hírműsorában.
Kommentek