Három napja megállás nélkül megemelt létszámmal dolgozik az E.ON Hungária Csoport, hogy a hétfői vihar okozta áramszolgáltatást visszaállítsák.A pusztító erejű szél az áramhálózatban is nagymértékű károkat okozott: összesen 165 ezer bejelentőnél volt áramszünet, legtöbbüknél délutánra megjavult az áramszolgáltatás. Vannak olyan ügyfelek, akiknél a javítási munka több időt vesz igénybe. Az E.ON ezekben az esetekben mindent megtesz a mihamarabbi, helyreállításért.-olvasható az E.ON Hivatalos Oldalán
A legnagyobb problémát a vihar Pest vármegyében és Budapesten okozta. Az áramszolgálató először a legtöbb ügyfelet érintő nagy hibák elhárítására koncentrált. Jelenleg kisebb esetenként egy-egy utcát, néhány házat, illetve egyetlen ügyfél javítását végzik, ami egy lassabb folyamat, mert minden hibát egyesével kell kivizsgálni és kijavítani. A javítást nehezíti, hogy az esetek többségében, kábelezésre, szerelésre, illetve oszlop-telepítésre is szükség van aminek az eszköz és munkaerőigénye magas.
Jelenleg csak Budapesten és Pest megyében több, mint 300 szakember dolgozik a hibák javításán. A vállalat munkatársai több száz járművel vonultak a helyszínre, ezek között 80 kosaras autóval és több, mint 30 daruval. 200 telefonos ügyintéző állt rendelkezésre, hogy a megnövekedett hívásokat is tudják fogadni.
Az E.ON köszöni minden ügyfél türelmét és megértését. A szakemberek addig folytatják a munkát, amíg, valamennyi a viharban elszenvedett háztartásoknál helyre nem áll a szolgáltatás.
Forrás: www.eon.hu
