loader
Felszámolják a szeméthegyet

Felszámolják a szeméthegyet

Megkezdték a szemét elszállítását a III. kerületi Ország út Békásmegyer és Budakalász közötti szakaszán.

 

A hulladék évek alatt halmozódott fel, de néhány hónapja már akkora lett a szeméthegy, hogy csaknem kifolyt az autóútra. Koszos vécékagylók, gyerekülések, neonfénycsövek, építési törmelék, üres üvegek, de még felfújható, már kilyukadt gumimedencék is sorakoztak az Ország út egyik telephelyén és környékén. Egy több ezer négyzetméteres szeméttelep ledőlt kerítése miatt ömlött az autóút mellé a hulladék, de illegális szemétlerakók is felfedezték maguknak a helyszínt. Több helyi lakos patkányokat is látott itt.

 

Mindkét önkormányzat írt levelet a Pest Megyei Kormányhivatalnak, hogy jelezzék a Környezetvédelmi Hatóság felé a problémát. A Kormányhivatal feljelentést tett az ügyben, a III. Kerületi Rendőrkapitányság pedig nyomozást indított. Az ügy végül a Kormányhivatalhoz került. A területen egy kényszertörölt vállalkozás rendelkezett korábban engedéllyel nem veszélyes hulladékok telephelyi begyűjtésére, előkezelésére és hasznosítására. Engedélyük 2016-ban lejárt, de tovább folytatták tevékenységüket. A kormányhivatal intézkedett, s miután nem kezelték a problémát, 3,6 millió bírságot szabtunk ki rájuk – mondta dr. Tarnai Richárd, a Pest megyei Kormányhivatal főispánja.

 

Az elszállítás a héten kezdődött meg, naponta 50 teherautónyi szemetet visznek el. A szeméttelep felszámolásával a tervek szerint már a jövő héten végeznek.

 

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok