loader
Együtt ünnepeltek a lövéteiek és a budakalásziak

Együtt ünnepeltek a lövéteiek és a budakalásziak

Lövétén, Budakalász testvértelepülésén a járvány miatti néhány éves kényszerszünet után ismét falunapot tartottak. Az eseményre a faluból elszármazott lakosokat is visszahívták, illetve a testvértelepülések, Domaszék, Maglód és Budakalász képviselőit is meghívták. A szép ünnepség, a remek programok és a tartalmas beszélgetések mellett a vendéglátók gyakran emlegették a lövétei fiatalok és kísérőik tavaly szeptemberi látogatását, amikor városunk és önkéntes kalászi családok vendégeiként vettek részt egyebek mellett az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus és Ferenc pápa budapesti látogatásának programjain. A Falunapon nagyon gazdag programmal várták a vendégeket: a Gerőkertben felléptek a Kákvirág tánccsoport ifjú táncosai, volt főzőverseny és számos koncert, előadás és sportprogram is.

2000.augusztus 19-én Balázs István lövétei és Harcsa Lajos budakalászi polgármesterek írták alá a testvértelepülési kapcsolatot szentesítő megállapodást. A nemzeti összetartozásunkat erősítő kezdeményezés jele a Klisovác utcában, a temető bejáratával szemben felállított kereszt is, amely lövétei barátaink ajándékaként érkezett Budakalászra.

 

Forrás: www.budakalasz.hu     

 

Címkék

Kommentek

Legutóbbi hírek

Friss videók, hanganyagok